Hamarosan leállhat az iPhone X tömeggyártása; újdonságok a hamarosan frissülő iPad Próról – mi történt a héten?

HusztiD 2018.01.27. 15:25 Apple, Kiemelt hírek 0 db 435

Újabb izgalmas egy hetet tudhatunk magunk mögött, hiszen az elmúlt napok folyamán is megannyi hírünk volt, melyek közül összeszedtük a legjobbakat.

iphone-xi-concept-images-idrop-news-1

KGI: nagyon rosszul teljesít az iPhone X, nyár végére a gyártását is leállíthatják

Kedvelt Apple elemzőnk, Ming-Chi Kuo új beszámolót adott ki, melyben az iPhone X-ről és az idei év őszén érkező új modellekről regélt egy kicsit. Számításai alapján a kaliforniai vállalat sajnos mellé lőtt az új csúcsmodellel, az iPhone X-szel, ugyanis jóval kevesebb fogy belőle, mint azt eredetileg tervezték.

Screen-Shot-2560-11-07-at-10.45.52-PM

Bővebben itt.

Kevés extrával érkezik a 6,1 colos LCD kijelzős iPhone

Tavalyi év végéhez közeledve árulta el az egyik legmegbízhatóbb Apple elemző, Ming-Chi Kuo, hogy az idei évben összesen három telefonra számíthatunk a kaliforniaiaktól. A szakember szerint a két csúcsmodell az 5,8 és 6,5 colos OLED kijelzővel szerelt modell lesz, ami mellett elérhető majd egy 6,1 colos LCD panellel felvértezett olcsóbb alternatíva.

kgi-2018-iphone-lineup

Bővebben itt.

Az iOS 11.3 bétájából szivárgott ki az iPad Pro egyik fő újdonsága

Az Apple szerda este folyamán tette közzé az iOS 11.3 legelső bétáját a fejlesztők számára, mely egy nappal később már a publikus béta programban résztvevők számára is elérhető volt. Úgy tűnik, hogy nagyon szemfülesek voltak a fejlesztők, hiszen rejtett utalásokra találtak a következő iPad Pro modelleket illetően.

00

Bővebben itt.

Teljesen fölösleges lenne az Apple-nek megtartania ősszel az első generációs iPhone X-et

Tegnapi nap folyamán beszámoltunk arról, hogy mit gondol Ming-Chi Kuo, az egyik legnagyobb Apple-elemző az idei évi iPhone felhozatalról. A szakértő szerint az Apple teljesen mellé lőtt az iPhone X-szel, így ebből kiindulva nyár végén már egyáltalán nem fogják gyártani az aktuális csúcsmodellt.

iphone-x-quad

Bővebben itt.

Megérkezett az iOS 11.3, macOS 10.13.4 és a tvOS 11.3 első bétája – íme az újdonságok

Csak úgy potyognak a szoftverek a kaliforniaiak fájáról, hiszen kedden este újabb rendszereket kaptak a végfelhasználók, míg egy nappal később a fejlesztőket ajándékozták meg, hiszen kiadták az iOS 11.3, macOS 10.11.4 és a tvOS 11.3 legelső bétáit. A rendszerek jelenleg csak a fejlesztők számára érhetőek el, de hamarosan a publikus béta tesztben résztvevők is frissíthetnek.

ios-11-3

Bővebben itt.

További érdekességek

A hét első felében egy nagyon érdekes dolgot tudhattunk meg, hiszen az iOS felhasználók egynegyede még mindig az iOS 10-re esküszik, majd egy olyan hírünk is volt, mely alapján az Apple Health alkalmazása nagy segítségre lesz a hatóságok számára egy nyomozás folyamán. Elviekben megvan az Apple sorozatgyártásért felelős részleg új székhelye, valamint remek koncepciót láthattunk, hogy milyen lehet az idén ősszel érkező új iPhone.

homepod-now-available3

Szerencsére a hét második felében jött a hivatalos hír, hogy február 9-től vásárolható meg a HomePod az első körös országokban, majd pletykaszinten felröppent, hogy az idei év második felében érkezik a MacBook Air utódja. Végül megtudtuk, hogy az akkumulátor újrahasznosító programja miatt is perlik az almásokat, majd újabb remek koncepcióképeket láthattunk arról, hogy milyen lehet az iOS 12.

Ezek voltak a 2018-as év negyedik hetének legérdekesebb hírei. Maradjatok velünk, hiszen február elsején, vagyis jövő hét csütörtökön ejti meg 2018 Q1-es pénzügyi konferenciáját az Apple, így hamarosan kiderül, hogy végül hogyan arattak a legutóbbi negyedévben az iPhone eladásokkal.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!