Az Apple a moduláris a jövő évi Mac Próról sem feledkezett meg

HusztiD 2017.12.19. 17:25 Kiemelt hírek, Mac 0 db 189

mac-pro-2-concept-image

Tudjuk jól, hogy előző héttől előrendelhetőek az új iMac Pro modellek, melyeket a szerencsések december 27-én kaphatnak kézhez leghamarabb. Mint köztudott, az új szériával a professzionális Mac felhasználókat célozták meg az almások, akik egy kompakt workstation-re vágynak.

A megjelenés apropóján az Apple kiadott egy kisebb szösszenetet, melyben természetesen az új masináról írtak le mindenféle jót. Az már nyílt titok, hogy az Apple jövőre kiad egy teljesen moduláris Mac Prót, hiszen ezt már idén nyár folyamán erősítették meg. A most kiadott közleményben pedig erre szintén ráerősítenek, hogy jövőre érkezik a moduláris Mac Pro.

Természetesen ez új infóval nem szolgál, viszont ismételten ráerősítettek, hogy azon felhasználókról sem feledkeztek meg, akik egy sokkal erősebb és bővíthetőbb Mac-et szeretnének maguknak. Sajnos mint tudjuk, az iMac Pro nem bővíthető, így aki ezen workstation beszerzésén gondolkodik, annak bizony jól meg kell gondolnia, hogy melyik modellre csap le.

Legutoljára 2013 végén frissítette a Mac Pro line-up-ot az Apple, így várható volt a frissítés. A jelenleg piacon lévő Mac Pro korlátozottan bővíthető, de ha minden jól megy, akkor a jövő évi Mac Pro nem csak erősebb konfigurációval hozható ki, mint a mostani iMac Pro, de ezen felül az Apple lehetőséget ad, hogy a későbbiek folyamán frissítsük a hardverelemeket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!