Az iPhone X gyártási nehézségei miatt maga Jeff Williams látogat el a Foxconn-hoz

HusztiD 2017.10.24. 11:56 Egyéb, iPhone 0 db 241

truedepth-800x481

Egyre közelebb kerülünk az iPhone X megjelenéséhez, azonban ezzel arányosan olvashatunk több pletykáról, mely szerint az Apple továbbra sem képes megfelelő mennyiségű telefonnal felkészülni a rajtra. A legújabb szóbeszédek a Nikkei-től származnak, akik szerint az almásoktól Jeff Williams hamarosan ellátogat a 30. születésnapját ünneplő TSMC-hez, hogy köszöntse őket, majd tőlük egyenesen a Foxconn-hoz utazik tovább.

A meg nem nevezett informátorok szerint az Apple partnereinek, az LG-nek és a Sharp-nak sikerült javítaniuk a 3D szenzorok gyártásaival kapcsolatosan, de mindez a Foxconn összeszerelési folyamatainál egyelőre nem látszik. Emiatt maga Jeff látogatja meg a kínai gyártót, s egyenesen a vezérigazgatóval, Terry Gou-val fog egyeztetni a folyamataik kapcsán, hiszen szeretnék minél előbb optimalizálni a tömeggyártást. Pontosabb infókat nem tudni, de remélhetően sikerül a gyártónak összekapnia magát, hiszen így is hosszú heteket, akár hónapokat kell majd várni a csúcsmodellre.

A pletykák alapján az Apple-nek átmenetileg sikerült levinnie a lázat, azonban a hőemelkedés továbbra is tart – állítja a forrás. Ergo arra céloznak, hogy az Apple partnerei átmenetileg javítottak az iPhone X gyártási folyamataikon, azonban továbbra is nagyobb problémákkal küzdenek, így október folyamán még biztosan nem javulnak jelentősen a szállítási határidejeik.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!