Óvatosan, de folyamatosan terjed az iOS 11

HusztiD 2017.09.27. 11:56 iOS 10 hozzászólás 661

ios-11-16-9

Az Apple június folyamán mutatta be elsőnek az iOS 11-es szoftverét a WWDC 17 konferencián. Ezek után eleinte kéthetente, majd hetente érkeztek béták, előző hét kedden pedig megjelent a végleges kiadása a végfelhasználók számára. Ahogyan pár napja beszámoltunk, az első 24 óra alatt a felhasználók 10 százaléka frissített a legújabb szoftverre.

Most, hogy eltelt egy hét, a Mixpanel csapata újabb kimutatással állt elő, melyből kiderült, hogy ez idő alatt az emberek 24,21 százaléka telepítette az új rendszert. Az adatok alapján ugyan jól terjed az új szoftver, de koránt sem annyira, egy évvel ezelőtt az iOS 10, hiszen ennyi idő alatt az Apple felhasználók egyharmada frissített. Viszonyításképp az előző főrendszer januárban már 76 százalékos rátát tudhatott magának, ami eléggé jó aránynak számított – feltehetően ugyanennyi idő alatt ezt a szintű százalékot az iOS 11 nem dönti meg.

Egyelőre még nem igazán tűnik tökéletesnek az iOS 11, hiszen többen panaszkodtok arra, hogy sokkal gyorsabban merül a telefon, mint korábban. Nem olyan régen kijött a 11.0.1-gyes frissítés, így reméljük, hogy ez némi orvoslást hoz a problémákra.

Ti miket tapasztaltatok az új frissítés óta?

Információ! Ne feledjétek, a nyolcadik születésnapját ünneplő iDoki hatalmas kedvezménnyel állt elő, melyet egészen szeptember végéig vehettek igénybe. Bővebb részleteket itt találhattok.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Csihar Csilla - 2017.09.27. 13:17

    Sok alkalmazás nem indul el. Lasú a megnyítás. 5s Merül gyorsan. Eddig ez sikerült a legkevésbé.

  2. Bagi - 2017.09.27. 15:02

    Lassú, gyorsan merül. I6

  3. Showfor - 2017.09.27. 17:13

    6s en nekem nagyon bejött
    Egy két app nem frisített még remélem rövidesen az is meg lesz.

  4. Miki - 2017.09.27. 20:22

    Szörnyű. Nagyon bánom hogy frissítettem. Lassabb akadozik az Touch ID lassú a Siri ostoba. Én most nagyot csalódtam az Apple-ben. Én azért választottam Apple-t mert stabilabnak tűnt mint az android de most kezdek ebben kételkedni. Mondjatok azt hogy vissza lehet állítani a régi rendszerre adatvesztés nélkül?!

  5. Bigyo - 2017.09.27. 23:32

    Nekem tök gyors, csak a face lépkedett ki. 6s+

  6. Istike - 2017.09.28. 08:30

    A 11.0.1. Sem oldotta meg a Bluetooth kikapcsolást. A beállításoknál bekapcsolva marad még mindig, ha a vezérlőközpontban kikapcsolom.

  7. dr3am - 2017.09.29. 08:16

    6s:
    Alapvetően be lassult, erős használat mellett már-már akadozik. Legjellemzőbb:
    -hívás közben fotózás esetén gyakran befagy, illetve elfordítasnál áll be a kép
    -hiváselőzmények olyan lassan frissülnek, hogy rendszeresen eltolódik a befrissített lista és így rossz embert hívok, ami tovább fokozza ezt, hogy a Bluetooth kihangosító miatt nem is tudom egyből lerakni, mert a felugró ablakot el kell vetni előtte, de addig pedig kicseng a telefon és magyarázkodhatok
    -hivaselozmenyekben is belassulást tapasztaltam gyakran görgetéskor, illetve lemaradva reagál (arrébb van már az ujjaim 1/2 cm el).
    -képernyő lehúzás (dupla főgomb Érintés) van hogy nem is akar menni
    -szöveg kijavítsa lsd előbbi erintes szó, 9x írtam be, xeltem ki, akkor is beírta…
    -a fotók végleges törlés ideje konkrétan 1000x esére nőtt, eddig azonnal törölt akar 5-600 képet is, most volt, hogy 70 képnél várnom kellett 5-6 másodpercet
    -síri sokkal többet ért félre, mint korábban
    …és egyébb hirtelen eszembe se jutó kellemetlenségek, melyek aprók ugyan, de összességében kellemetlenek. Nem ezért vettem almát, hanem, hogy ilyen ne legyen!

  8. dtk76 - 2017.09.30. 10:58

    iMessage lefagy, képet nem küldi át csak sokadjára. Safari lassan tölt be, maileket nem szinkronizálja. iPhone 7. Alkalmazások hibásan működnek.

  9. Franyi 6 Plus - 2017.10.02. 22:08

    i6+ nagyon belassult és akadozik

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.