Még meg sem jelent az iPhone 8, de a pletykák már a következő modellekről szólnak

HusztiD 2017.09.04. 15:55 iPhone, Pletykák 3 hozzászólás 771

iphone-8-top

Hivatalosan az Apple még csak szeptember 12-én mutatja be az iPhone 8-at, azonban a pletykák már az ezt követő modellről szólnak. A Korea Herald információi szerint az almások már a következő csúcskészüléken dolgoznak, ami egy sokkal nagyobb, 6,46 colos kijelzőt kap.

Korábbi pletykák és szivárgások alapján tudjuk nagyon jól, hogy a kaliforniaiak idén 3 modellt mutatnak be. A megszokott 4,7 colos és 5,5 colos 7s és 7s Plus mellett ott lesz az OLED kijelzővel szerelt testvérük, az iPhone 8. Ez lesz az úgynevezett prémium készülék, ami fizikailag csak kicsivel nagyobb, mint a mezei 7s, azonban a kijelzője 5,8 colos lesz.

Mivel az Apple idén lép be a nagyobb kijelzők piacára a telefonoknál, így teljesen érthetetlen a mostani hír. Mindenesetre az ázsiai forrás azt állítja, hogy az almások jelenleg egy 5,28 és 6,46 colos készüléken dolgoznak. Harmadik telefont nem említenek, csupán annyit, hogy a kisebbik lesz a mezei modell, míg a nagyobbik a Plus.

Egyelőre érthetetlen, hogy miért változtatna a telefon méretein az Apple, mikor idén vezetnek be egy újabbat. Mivel ez egy pletyka, ezért nem érdemes készpénznek venni. Lehetséges, hogy valóban ilyen modellekkel kísérletezik az Apple, azonban ezen telefonok bejelentéséig még egy év van hátra, így addig több variációt is kipróbálnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Patrik - 2017.09.04. 16:52

    Valószínűleg azért lesz más a méret, mert jobban megpróbálnak majd lefaragni a kávából. A mostani 8-as modell 5,8 colos lesz, amit jövőre az 5,3-as mezei modell vált fel, (fizikai mérete kb akkora lesz mint a mostani iPhone 7) és emellé jön a nagyobb 6,5 colos Plus. Ha a mostani iPhone 7 Plus méretét vesszük alapul, simán kijön a 6,5 coll ha az egész előlapra kijelzőt tesznek.

  2. g - 2017.09.05. 12:04

    5,8- sziget :)=4,7

  3. Lacika54 - 2017.09.05. 18:37

    Majd akkor szóljatok ha a kijelző lelóg vagy két centit a káváról…….
    Vazze, annyira nem értem az egészet…….

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.