Ex-Google vezető: éveket ver az iPhone kamerája a konkurens Androidos készülékekére

HusztiD 2017.08.01. 09:55 Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 977

iphone-7-camera-system-h1

A Google egyik korábbi alelnöke, Vic Gundotra osztott meg egy nagyon érdekes és egyben sokat vitatott posztot. Az történt ugyanis, hogy az elmúlt napokban étterembe ment családjával, majd az iPhone 7 Plus készüléke segítségével remek képeket lőtt gyermekeiről, amiről nem sokkal később beszámolt egy Facebook posztban.

Vic úgy fogalmazott, hogy a DSLR korszak sokak számára véget ért. Éppen otthon hagyta a professzionális DSLR kameráját, így kénytelen volt a saját telefonjával csinálni pár képet a gyerekeiről. Természetesen itt nagy segítségére volt a portré mód, amivel mélységéles felvételek készíthetőek. Magát az eredményt pedig egészen lenyűgözőnek tekinti Vic, így gratulált az Apple-nek.

Ennél jóformán véget is érne a történet, de úgy tűnik a kommentelők sem hagyták annyiban a témát. Voltak, akik szerint a Samsung, vagy bármelyik másik Androidos gyártó jobb kamerával szereli fel a készülékeit. Gyorsan megcáfolta ezt Vic, aki szerint tök jól hangzanak azok a dolgok, amiket állítanak róla, viszont ha belemegyünk a részletekbe, akkor könnyen rájövünk, hogy mindez csak egy illúzió.

20429988_10154573133640706_8741284066361563544_n

Példázni a Samsung készülékeket hozta fel, amik ugyan jó kamerával vannak felszerelve, de ettől függetlenül meg kell győzniük a Google-t, hogy írjanak hozzá egy megfelelő API-t, ami képes azt kihasználni. És ez szó szerint éveket vesz igénybe, mire teljesül. Erre fel mi a helyzet az Apple-nél? Ők mindig a legfejlettebb szenzorokkal és technológiával vértezik fel telefonjaikat, majd egy-egy szoftverfrissítéssel tovább javítják azt – mint tavaly az iOS 10.1 a portré móddal.

Végezetül Vic elmondta, hogy akik igazán törődnek a fényképezéssel, azok egy iPhone-nal rendelkeznek. Akit pedig cseppet sem zavar, hogy több éves lemaradásban van, az úgyis Androidot fog vásárolni.

Érdemes egyébként megnézni az alábbi 2010-es videót, amikor Vic megpróbálta kifigurázni az Apple-t a zárt rendszerüknek köszönhetően:

Úgy tűnik az idő múlása képes megváltoztatni az emberek bizonyos nézeteit.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Apples - 2017.08.01. 10:31

    Ez hülyeség amit ír – úgy teljesen.

    • Noizyr6 - 2017.08.01. 15:00

      Pontosan! Akik törődnek a fényképezéssel azok szarnak a telefonjuk kamerájára és nem állítanak akkora baromságot, hogy vége a dslr-korszaknak.

    • Nyílméregbéka - 2017.08.01. 15:59

      Ja, nyilván nem ért hozzá, nem úgy mint te. :D

  2. Pepe - 2017.08.03. 08:31

    Azt írta hogy “sokak számára”. Ez korrekt, tényleg így van. Én sem hurcolom már magammal mindenhová szeretett Nikon gépemet. Akkora málha a felszerelés, hogy sokkal egyszerűbb a telefonnal intézni, és a végeredményen sem látni meg sokszor a különbséget. Az esküvői fotózás persze még sokáig drága sport marad. A hétköznapokban azonban nagyon jól teljesít egy iPhone. Nem tudom mi lesz a nagy DSLR gyártókkal. Kitalálnak valamit vagy lehúzzák a rolót?

  3. Pepe - 2017.08.03. 08:47

    Még az jutott eszembe hogy viccesen akár egy nagyon elfogult fényképész azt is mondhatná hogy a DSLR is egy vacak, hiszen ott a 6×9 roll vagy egy Hasselblad, és így tovább felfelé. A lényeg azonban az hogy LÁTSZATRA ez már nagyon is nagyon jó amit egy iPhone csinál. És évről évre szépen javul.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.