Továbbra is az Apple az egyik legjövedelmezőbb amerikai vállalat

HusztiD 2017.06.13. 13:55 Apple, Egyéb 0 db 113

fortune-500

A Fortune immáron hatvanharmadik alkalommal rangsorolta Amerika legjobb vállalatait. Minden évben kiadják az úgynevezett Fortune 500-as listát, melyben azok a nagyvállalatok szerepelnek, melyek a legjövedelmezőbbek voltak az elmúlt évben.

Tudni kell, hogy a listán a bevétel szerint vizsgálták a vállalatokat, melyek közül az Apple a harmadik helyig tudott felmászni. Az előző évben is hasonló volt a kaliforniai vállalat helyezkedése, azonban akkor csak a Walmart és Exxon Mobile tudta őket megelőzni. Idén némileg változott a felállás, ugyanis első helyen 485 milliárd dollárral továbbra is a Walmart található, kiket második helyen a Berkshire Hathaway követ 223 milliárddal. Ami pedig az almásokat illeti, ők 215 milliárddal zártak, amivel nem sokkal maradtak el a második helyezéstől.

Ha jól zárják ezt az évet az iPhone 8-nak köszönhetően, akkor nem kizárt, hogy a következő évben már a második hely megszerzéséig lesznek elegendőek a bevételek. A Fortune 500-as listáját egyébként itt találhatjátok. Érdemes közöttük szétnézni, hogy mely ismert vállalat hogyan teljesített az elmúlt időszakban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!