WWDC 17 összefoglaló – minden amit tudnod kell!

HusztiD 2017.06.05. 22:01 Apple, iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS 7 hozzászólás 1 159

WWDC-2017-website

Ahogyan vártuk, elérkezett a hétfő este, az Apple pedig pár perc csúszással, de megtartotta World Wide Developers Conference 2017 keynote-ot. Az előzeteseknek megfelelően bemutatkoztak a legújabb szoftverek, amelyek mellett még új hardvereket is kaptunk, így összeszedtünk minden fontosabb információt. Ha lemaradtatok a keynote-ról, akkor ez a legmegfelelőbb alkalom a pótlásra.

Egy hangulatos videóval kezdődött az előadás, ami arról szól, hogy mi lenne, ha leállnának az Apple szerverei. Ezek után Tim elfoglalta a színpadot, majd a fejlesztőkről beszélt. Világszerte 16 millió regisztrált fejlesztőjük van, ebből pedig 5 300-an vettek részt a konferencián.

A tvOS volt az első, melyről szó esett, de a CEO vajmi keveset árult el róla. Lényegében megtudhattuk, hogy érkezik az Amazon alkalmazása Apple TV-re. Sajnos ennél többre jelenleg nem derült fény, viszont arra igen, hogy az idei év folyamán többet fogunk róla megtudni. Természetesen ősszel érkezik a végfelhasználói változat.

watchOS 4

Kevin Lynch demózta a watchOS 4-et. Természetesen kapunk új arculatokat Apple Watch-ra, így mostantól sokkal több információt olvashatunk le a kezdőképernyőről. Valamint Siri egyaránt integritást kapott, így egy koppintásra bármikor előhívhatjuk. Lesz kaleidoszkóp arculat, valamint a Toy Story-ból ismerős főszereplők szintén feltűnnek a kijelzőn.

Mostantól sokkal fejlettebb lesznek aktivitási gyűrűk. Például az óra emlékeztet minket, hogy ha jobban belehúzunk, akkor három nap múlva új egyéni csúcsot dönthetünk. A konditerem szerelmesei sem maradnak ki az újdonságból, ugyanis mostantól úgymond beállíthatjuk, hogy éppen gyúrunk, így ha elkezdünk edzeni, az óra mérni az aktivitásunkat, ahogy szünetelünk, úgy tesz az óra is.

2017wwdc-840

Új Music alkalmazást kapott a watchOS 4, valamit sokkal jobb, átláthatóbb lesz a kezelőfelület, hiszen könnyedén válthatunk az alkalmazásaink között.

Ősszel érkezik a watchOS 4 és szokás szerint ingyenesen frissíthetünk rá. Fejlesztők pedig már tesztelhetik az újdonságokat.

macOS 10.13

Craig Federighi beszélt kicsit a macOS 10.13-ról, amelyet High Sierrának fognak hívni. Lényegében egy tovább fejlesztett/csiszolt Sierráról van szó. Craig elmondása szerint sokat fejlődött a Safari és minden benchmarkban veri a konkurenseit. A világ leggyorsabb böngészője az adatok alapján 80 százalékkal gyorsabb a Google Chrome-nál.

Jó hír, hogy figyelnek az adatbiztonságra az Intelligent Tracking Prevention által. Találkoztatok már azzal a problémával, hogy kinéztetek a neten magatoknak valamit, majd onnantól kezdve mindenhol azt dobta fel a böngésző a Google hirdetésekben? Igen? Na ennek hamarosan véget vethetünk!

A Fotók alkalmazáson szintén csiszoltak. Mostantól sokkal könnyebben szerkeszthetjük a képeinket, ami képes lesz a különféle harmadik féltől származó alkalmazásokkal (pl. Photoshop) együtt működni. Ha a Fotókban szerkesztjük a képet, akkor az azonnal importálva lesz az adott alkalmazásokba.

2017wwdc-876

Teljes támogatást kapott macOS High Sierrán az Apple File System. 64 bites struktúra, modern háttértárakhoz optimalizálva, ami a jövőbeli háttértárakat is teljes mértékben támogatja. Mostantól a H.264 helyett a H.265 formátumot használják alapértelmezettként az almások.

Craig bemutatta a Metal 2-t, ami lényegében tízszer gyorsabb, valamint optimalizáltabb mint az első generációs testvére. Mi több, a VR technológiát egyaránt támogatni fogja a High Sierra.

A publikus béta a fejlesztők számára mától elérhető, a béta tesztben résztvevők számára pedig a hónap második felétől. MacBook-oknál a 2010-es modellektől lesz támogatott az új operációs rendszer.

iOS 11

Tim egy kis statisztikával kezdett: 96 százalékos az iOS 10 elégedettségi indexe, valamint az iOS készülékek 86 százalékára van már feltelepítve. Ez igencsak jó arány, főleg ha az Android 7 arányaihoz hasonlítjuk, ami 7 százalékos elterjedtségét mutat.

Újratervezték az üzenetek alkalmazást. Lényegében mondhatjuk, hogy sokkal színesebb és közösségibb lett. Másik újdonság az Apple Pay-t illetően a személytől személyig való tranzakció. Ennek kapcsán már az iMessage-be is beágyazták a fizetési szolgáltatást. Lényegében ezzel könnyedén fizethetünk a jövőben.

2017wwdc-1173

Sokat fejlődött Siri, mostantól pedig instant fordít számunkra. Megkérjük, hogy egy adott mondatot fordítson le kínaira és azonnal megteszi. Itt mondjuk egyelőre öt nyelv elérhető: angol, spanyol, kínai, olasz, francia és német.

Videókat ezentúl HEVC formátumban veszi fel a telefon a jobb kompresszió miatt, valamint az iOS 11-ben az Élő Fotókat szerkeszthetjük, ami kis újdonság, de sokak számára biztosan jól jöhet. Újratervezett Control Centert kapunk, aminek köszönhetően sokkal több funkció érhető el az új dizájn mellett, valamint 3D Touch támogatottságot jobban kihasználja.

Apróbb újdonságokat kapott az Apple Maps, valamint elérhető a ne zavarjanak vezetés közben funkció. Igen hasznos lesz, ugyanis a telefon tudni fogja, hogy mikor vezetünk és mikor nem, így automatikusan bekapcsolja. Ha éppen üzenetet kapunk, akkor a rendszer automatikusan válaszol, de ha az ismerősünk azt írná válaszul, hogy sürgős, akkor természetesen azonnal látnánk az üzenetet.

Frissült kicsit az Apple Music, melynek berkein belül láthatjuk, hogy milyen zenéket hallgatnak az ismerőseink – már persze akkor, ha engedélyezik ezt a funkciót.

2017wwdc-1229

App Store – heti szinten 500 millióan látogatjuk, valamint 180 milliárdszor töltünk le alkalmazásokat, nem utolsó sorban 70 milliárd dollárt fizettek ki az utolsó egy évben a fejlesztők számára. Apropó, teljesen új dizájnt kapott az App Store! Elviekben sokkal jobb, átláthatóbb lesz, valamint könnyebben találhatunk meg alkalmazásokat.

A korábbi pletykáknak megfelelően az Apple belefog az AR-be. A gép tanulásnak köszönhetően a telefonunk kamerája felismeri a tárgyakat. Rövid, de igazán meggyőző demót láthattunk róla. Mondjuk az lesz a kérdés, hogy vajon a valóságban is ennyire király lesz? Amint lesz videó, megosztjuk veletek.

A publikus béta a fejlesztők számára mától elérhető, a béta tesztben résztvevők számára pedig a hónap második felétől. A végleges ősszel érkezik.

Egyéb

Elsőnek az új iMac modellek mutatkoztak be, amelyek már megkapták a 7. generációs Kaby Lake processzorokat. A grafikai teljesítményben pedig 80 százalékkal gyorsabbak, mint az előző évi modellek. Radeon Pro 555 és 560 videokártyák lesznek megtalálhatóak 4 GB VRAM-mal a 21,5 colos modellekben, míg a 27-esekben a 570, 575 és 580 lesz a menő.

2017wwdc-1000

Eddigi legjobb kijelzők, gyorsabb processzorok, 128 GB-ig bővíthető memória kapacitás, valamint kicsit olcsóbb lett a 4K-s iMac ára – röviden ennyivel lehetne őket jellemezni. Apropó, lesz egy iMac Pro, az eddigi legerősebb Apple workstation. 8, 10 és 16 magos Xeon processzorral lesz elérhető. A VGA teljesítményért egy Radeon Vega kártya fog felelni, ami háromszor erősebb, mint ami a Mac Próban van. Az iMac Pro ára 4 999 dollártól fogindulni és decembertől lesz megvásárolható.

Frissült a MacBook Pro vonal, természetesen itt is jelen lesz a 7. generációs Kaby Lake processzor. Mától rendelhetőek az új laptopok.

Bemutatkozott az új iPad Pro. Itt sincs nagy meglepetés, hiszen a korábbi pletykák már lelőtték a poént: 10,5 col. Ugyanannyit nyom, mint a korábbi modell, viszont 20 százalékkal nagyobb lesz a kijelző felülete köszönhetően a kisebb káváknak. Teljes méretű billentyűzetet is megvásárolhatunk hozzá, ami 30 különböző nyelvűn lesz elérhető (reméljük közte lesz a magyar is).

2017wwdc-1258

Dinamikusan frissül a képfrissítés függően attól, hogy mit csinálunk a tableten. A ProMotion által pedig akár 120 Hz is lehet a tablet képfrissítése. A táblagépben egy A10X 6 magos processzor kapott helyet: 3 magos nagy teljesítményű mag és további 3 energiatakarékos. Elviekben 30 százalékkal jobb teljesítmény az előző generációhoz képest, videónál pedig 40 százalék. Az eredeti iPad-hez képest 500x gyorsabb az új iPad Pro.

Jó hír, hogy 64GB-os lesz az alap modell, valamint 256 és 512 GB-os konfigurációban egyaránt elérhető lesz. Mától előrendelhető, jövő héttől pedig megvásárolható. Nem utolsó sorban bemutatkozott Dock iPad-re. Lényegében itt is megjelenik a macOS-ből ismert dock, ami által könnyebben válthatunk az alkalmazások között. Apropó, az iOS 11-ben elérhető lesz a Files. Lényegében egy Findert varázsol az iPad-re és támogatja a Google Drive-ot és a Dropboxot egyaránt.

wwdc2017-1319

Hosszas ízelítő után végül bemutatkozott a HomePod,  vagyis az okoshangszóró. Az iPhone-ból ismert A8-es chip van benne, mellette pedig 7 csipogó és 4 colos mélynyomó. Mindegy hova tesszük a hangszórót, az képes felmérni, hogy a lakás melyik helyiségében van, így ahhoz igazítja a hangzást. Siri miatt tudni fogja, hogy milyen zenéket hallgatunk, így a felhőből bármikor streamelhetjük kedvenceinket.

A HomePad ára 349 dollár lesz és decemberben érkezik az első körös országokba. Nálunk leghamarabb jövőre debütálhat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. H@m! - 2017.06.05. 22:10

    Az a fránya dark mod….. megint kimarad?

    • HusztiD - 2017.06.05. 22:19

      Sajnos igen.

  2. Diamond - 2017.06.05. 23:00

    Hello! Volt szó thunderboltos külső vga-ról? – nem tudtam folyamatosan nézni de amikor oda pillantottam mintha pont levették volna a képről. Itt a cikk sem említi de azért hátha jól láttam . Ha igen bővebb infót kerhetnék légyszi.

    • HusztiD - 2017.06.05. 23:05

      Szia!
      Sajnos erről sem esett szó.

  3. Scania - 2017.06.05. 23:25

    Az iMac Pro 8-10-18 magos Xeon-al jon, nem 16 magossal. Kis hiba :D

  4. NickFirzen - 2017.06.06. 08:49

    Szevasztok! Sajna lemaradtam, de visszanéztem és eszembe jutott hogy máskor küldhetnétek értesítést külön csak a keynote-okról hogy kezdődik!! :D

  5. Isti6666 - 2017.06.07. 07:27

    Nekem ez a vezetes mod nem tiszta,hogy automatikusan kapcsolja be mert rajon amikor vezetunk,de honnan tudja hogy en nem csak utas vagyok?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.