Tovább növeli részesedését a PC-s piacon az Apple

HusztiD 2017.04.20. 09:55 Egyéb, Kiemelt hírek, Mac 0 db 144

mac-pro

Az Apple hivatalosan csak május első hetében ejti meg a 2017 Q2-es pénzügyi konferenciáját, melyből pontosan megtudhatjuk, hogy milyen eladásokat produkáltak. Most azonban a Gartner csapata elkészült a legújabb felméréssel azt illetően, hogy hogyan alakult az idei év első három hónapjában a PC-s piac. Összességében elmondható, hogy részben az Apple-nek kedveztek az eladások.

A 2017-es év első negyedévében összesen 62,2 millió PC-t adtak el a gyártók. Ez 2,4 százalékos visszaesés az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, hiszen akkor 63,7 milliót sikerült elpasszolni. Továbbra is a Lenovo volt a legnagyobb gyártó, hiszen ők 12,3 millió gépet adtak el, ami 1,2 százalékos javulást eredményezett az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. A HP szintén remekelt a maga 12,1 milliós eladásával, amivel 6,5 százalékot nőttek. A Dell volt a harmadik, akik 3,4 százalékkal növelték eladásaikat, így 9,3 millió PC-t passzoltak el.

gartner_1Q17_global

Ami pedig az Apple-t illeti, itt is növekedés tapasztalható. Ugyan minimálisan, de emelkedett a kaliforniai vállalat részesedése. Előző év első három hónapjában csak 4 millió Mac-et szállítottak le, míg az ideiben 4,2-t, ami 4,5 százalékos növekedési rátának felel meg. Jelenleg az almások a globális PC piac eladásainak a 6,8 százalékát tették ki.

Érdemes lesz megvárni május másodikát, ugyanis az Apple ekkor ejti meg a 2017 Q2-es pénzügyi konferenciáját, melyből megtudhatjuk, hogy pontosan hogyan zárták a januártól márciusig terjedő időszakot. Legnagyobb kérdés pedig az lesz, hogy vajon sikerül-e az előző éves iPhone eladásokat is felülmúlniuk? Mit gondoltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!