Megérkezett az eddigi leghangulatosabb drónfelvétel az Apple Park-ról

HusztiD 2017.03.27. 15:55 Apple, Videók 0 db 155

maxresdefault

Hamarosan április, s egy ideje már tudjuk jól, hogy ekkor foglalják el az almások az új főhadiszállásukat, az Apple Park-ot. A nyitáshoz közeledvén már több videót láthattunk az elmúlt hetek folyamán, azonban most Igor America YouTube felhasználó készítette el az eddigi leghangulatosabbat.

Az új felvételeken láthatjuk, hogy már jóformán teljesen készen van az egész monstrum. A garázsokban kocsik állnak, a melléképületeket is elfoglalták, közben pedig a főépület szintén kész állapotba került. Egyedül a Steve Jobs előadóterem van még lefedve, valamint maga a főépület belső parkjából hiányzik még a füvesítés. Ezt leszámítva már ösvényeket és lámpákat is láthatunk az új felvételben, ami egészen magáért beszél.

Az Apple Park projektet az Apple társalapítója, Steve Jobs prezentálta 2011 júniusában a cupertinói városi tanácsnak, akik nem sokkal később elfogadták a terveket. Az előzetesek alapján az Apple Park lesz az eddigi legzöldebb épület, amely elviekben az idei év első felében készül el teljes mértékben. Az új főhadiszállás egyszerre 13 ezer embernek ad majd munkát, ami 35 darab teljesen megtöltött Boeing 747s-nek felel meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!