Egyetlen egy iPhone 4 miatt büntethetik az Apple-t

HusztiD 2016.12.19. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 9 hozzászólás 2 272

iphone-4

A dán bíróság az elmúlt napok folyamán döntést hozott egy olyan ügyben, melyben az Apple is szerepel. Évekkel ezelőtt David Lysgaardnak problémája volt a telefonjával, amivel az Apple-höz fordult. Ahelyett, hogy az almások egy teljesen új készüléket adtak volna, helyette egy felújítottat kapott.

Természetesen nem tetszett ez az egész Davidnak, aki egyenesen a fogyasztóvédelemhez fordult segítségért. Ekkor az Apple nem egyezett ebbe bele az állásfoglalásba, hiszen szerintük jogosan jártak el, így 2014 folyamán ők perelték be Lysgaardot, aki természetesen továbbra sem fogadta el a felújított telefont.

A legújabb történések alapján a bíróság ítéletet hozott és Davidnak adtak igazat. Az Apple-nek nincs jogában egy felújított telefont adni bárkinek is, hiszen mikor a felhasználó megvásárolta a készüléket, akkor új volt. Amikor pedig elromlott, akkor lényegében egy használt telefont kapott, amivel romlott magának a telefonnak az értéke. Emiatt átverésnek érzik azt, amit az Apple csinált.

Természetesen az Apple azzal védekezik, hogy a felújított telefonok is egy szigorú ellenőrzési és tesztelési folyamaton vesznek részt, ezért mindenki megnyugodhat. A lényeg pedig, hogy az Apple tovább viheti a felsőbb bíróságig az ügyet, de hogy ezzel élni fognak-e, arról még nem szólnak a hírek. Viszont eléggé érdekes, hogy a vállalat egy iPhone 4 miatt kezdett el vacillálni a bíróságon, minthogy adott volna egy teljesen új készüléket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Jag - 2016.12.19. 12:14

    Magyarországon ugyan ezt csinálják az összes cserekészülékkel , még a ha bíztosítva van a készülék akkor is.

  2. Revesz01 - 2016.12.19. 14:33

    Mikor az én garanciás 5s-em meghibásodott rögtön egy újat adtak helyette.

  3. Pal007 - 2016.12.19. 14:45

    Új volt? Vagy csak újnak tünt?

  4. Jag - 2016.12.19. 16:28

    Dobozban kaptad, mint amikor megvetted?

  5. Koszigin - 2016.12.19. 18:59

    Google fordítóval lett lefordítva a cikk?

  6. G - 2016.12.19. 22:03

    Bírásóság? Aranyos :)

  7. Dr. Alban - 2016.12.20. 03:33

    “Mikor a felhasználó megvásárolta a készüléket, akkor új volt. Amikor pedig elromlott, akkor lényegében egy használt telefont kapott.”

    Miert erv, hogy uj volt mikor megvette?? Mikor elromlott akkor mi volt? Nem hasznalt, megint uj?? :D :D

  8. Mitulas bati - 2016.12.22. 08:33

    Amikor elromlott, akkor használt volt. Tehát jár az új. Ezt az autós iparban is be kellene vezetni. :-))

  9. Nokia 3210 - 2016.12.25. 11:33

    Tré mobil: i6 lead, rossz a Bluetooth, recseg a hangszóró, -> 2 hét postán jött egy zsír új fóliás. Azóta minden ok. Lehet felújított, de akkor kívül – belül cserélték, mert szándékosan volt benne egy nagy karc a hátulján az almában.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.