Élőben közvetíti a WWDC 16-ot az Apple

HusztiD 2016.06.08. 11:57 Apple, Egyéb 1 db 548

screen-shot-2016-06-07-at-4-46-48-pm

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy minden nagyobb eseményt közvetít az Apple. Várható volt, hogy a jövő heti WWDC 16 konferencia kapcsán egyaránt megejtik ezt, azonban hivatalos bejelentés tegnap estig nem történt. A vállalat a saját honlapján erősítette meg, hogy élőben streameli a keynote-ot, ami magyar idő szerint hétfő este 7 órakor lesz.

Természetesen ahogyan az már hagyomány, iPhone-on, iPad-en és Mac-en az Apple honlapja által követhező lesz az adás, illetve aki a második vagy harmadik generációs Apple TV-vel rendelkezik, azok számára is megadatik a lehetőség az események funkción belül. Aki pedig a negyedik generációs set-top box-on kívánja nézni, annak szintén meglesz a lehetősége.

És mit várhatunk? Az egyik leginkább várt újdonság az iOS 10 lesz, ami mellett megmutatkozik az OS X 10.12 (avagy MacOS?!) legújabb főverziója egyaránt. Az sem kizárt, hogy betekintést nyerhetünk az új tvOS és watchOS párosába, azonban feltehetően róluk kevesebb szó fog esni. Bizonyos pletykák szerint bemutatkozhatnak új hardverek, bár erre nem vennénk mérget, hiszen az utóbbi években szinte mindig a szoftverekről szólt a WWDC konferencia.

Ne feledjétek, a konferencia után egyből jelentkezni fogunk egy részletes összefoglalóval. Várjátok már a hétfő estét?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Tóth Márk - 2016.06.08. 13:34

    Igen!
    Jobban, mint azt hinnéd.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.