Bivalyerős Siri-t mutathat be az Apple; újabb infók az iPhone 7-ről – mi történt a héten?

HusztiD 2016.06.05. 15:21 Apple, Kiemelt hírek 0 db 414

Ezen a héten sem volt időnk unatkozni, hiszen egy rakás érdekes hírünk volt. Persze ezek nagy része az ősszel érkező iPhone 7-ről szólt zömében, de azért szintén akadtak más, érdekes hírek egyaránt melyeket most egy csokorba szedtünk.

capture

A VocalIQ által minden riválisnál erősebb Siri-t kovácsolhat az Apple

A Business Insidernek egy fejlesztő nyilatkozott, hogy mégis milyen az új technológia. Röviden és  tömören annyit elmondhatunk, hogy a VocalIQ szoftvere kenterbe veri riválisait. Ha összehasonlítjuk a Siri, Google Now vagy Cortana triójával, akkor egyértelmű, hogy ki a győztes. Például ha feltesszük a négy szoftvernek azt a kérdést, hogy keressen egy közeli kínai éttermet, ahol van szabad parkolóhely és gyerek-barát WiFi zóna, akkor abból egyedül csak a VocalIQ boldogul. Ha egy skálán kellene mérni, akkor az utóbbi 90 százalékon teljesített, míg a maradék három asszisztens 20-on.

vocaliqapple-1940x1290

Bővebben itt.

Mégsem annyira leányálom egy Apple Store-ban dolgozni

Szintén az angol Business Insider az előző hétvége folyamán egy nagyon érdekes cikket közölt le, amelyben egy – identitását titkolni kívánó – Apple Store alkalmazott osztott meg nagyon érdekfeszítő dolgokat. Elöljáróban érdemes tudni, hogy amikor valaki az Apple-höz megy dolgozni, akkor egy olyan szerződést kell aláírniuk, amelybe többek között bele van foglalva, hogy nem beszélhetnek publikusan a munkájukról, nem rakhatják azt ki a közösségi oldalakra, illetve már azért is különféle szankciók járnak, ha egy szelfit csinálnak, miközben rajtuk van az ikonikus kék almás póló.

Apple-Employees

Bővebben itt.

Üvegbe épített napkollektorok által működnek az új Apple Store-ok

A legújabb hírek szerint a San Franciscóban hamarosan megnyíló új Apple Store egészen egyedülálló lesz, hiszen az almások egy teljesen egyedi és egyben hasznos megoldást fognak bevezetni. Röviden és tömören olyan napkollektoros üvegpaneleket fognak bevezetni, ami által energiát termelnek.

09

Bővebben itt.

A Tesla CEO-ja szerint az Apple-nek már sokkal hamarabb be kellett volna szállnia az autóiparba

A sosem szégyenlős és sok esetben provokatív Tesla vezérigazgatóját interjúvolták meg a Re/code legújabb konferenciáján. Természetesen mint a legtöbb esetben, a hírhedt autógyártó fejesét ismételten megkérdezték arról, hogy milyennek látja az Apple-t, hogy elkezdtek az autógyártás iránt érdeklődni.

musk

Bővebben itt.

Nagyobb mértékű frissítés vár az iPhone 7-re, mint gondolnánk

A TendForce  nem olyan régen arról adott hírt, hogy milyen lehet az ősszel érkező iPhone 7. Az ellátási láncból származó információtömkelegből zömében olyan dolgok derültek ki idézőjelesen, amelyről már eddig is tudtunk, azonban vannak kisebb apróságok kiegészítésként.

gsmarena_003-e1458000098860

Bővebben itt.

További érdekességek

A hét legelején tele voltunk érdekes hírekkel: például megtudhattuk, hogy hogyan húztak le 14 millió forintnyi iTunes utalvánnyal egy nagypapát, ami után kiderült, hogy egyre kevesebben fejlesztenek Apple Watch-ra, közben pedig még az Asus új MacBook riválisa is bemutatkozott. Kicsivel később jött a hír, hogy Indiában nem lehet használt iPhone-t értékesíteni, valamint a Samsung bemutatta a bélyeg méretű SSD-jét, illetve még a júniusi drónvideót is megkaptuk.

ASUS-ZenBook-3

A hét második felében jött egy újabb hír, amely szerint hamarosan búcsút inthetünk a 16 GB-os iPhone modellektől, valamint az Amazon CEO-ja is beszámolt arról, hogy miért nem értékesítenek Apple TV-t. Egy új elemzésből megtudhattuk, hogy rekord népszerűség várhat az iPhone 7-re, végül pedig a hétvégére összeszedtük az utóbbi hetek folyamán megjelent legjobb iOS játékokat, hogy erre a hónapra se unatkozzatok.

Ezek voltak a huszonkettedik hét legérdekesebb hírei. Jövő héten remélhetően kapunk új iOS  és OS X bétákat, az azt követő héten pedig a WWDC is megrendezésre kerül, ahol bemutatják a szoftverek legújabb főverzióit, amelyek előreláthatóan ősszel fognak megjelenni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!