Sony helyett zömében LG kamera modulokat kap az iPhone 7

HusztiD 2016.05.24. 13:57 iPhone 1 db 454

camera1

Ha minden a megszokott kerékvágásban megy, akkor négy hónapon belül már lehull a lepel az Apple új csúcskészülékéről, az iPhone 7-ről. Az eddigi szóbeszédek alapján már szinte nem kérdés, hogy a készülék kétszenzoros kamerával érkezik-e. A Nomura elemzője, Chirs Chang szerint a telefonban leginkább LG szenzorok lesznek a Sony helyett, hiszen a japán óriás képtelen megfelelő mennyiségű modulokat leszállítani az almások számára.

Mint azt tudjuk, az áprilisi földrengésnek következtében gyártási nehézségekkel küzd a vállalat, így feltehetően nem tudnak kellő mennyiségű alkatrészeket leszállítani. Habár erre hivatalos megerősítés nem történt, Chang úgy hiszi, hogy emiatt a másik konkurens, az LG fogja leszállítani az dupla kamerás modulok zömét az Apple-nek.

Ha már szóba jött a Sony, akkor érdemes megemlíteni, hogy a vállalat CFO-ja a 2015 harmadik pénzügyi negyedéves konferencia alkalmával elmondta, hogy a következő (tehát az idei) év folyamán a főbb gyártók számára nagy mennyiségű dupla szenzoros modulokat fognak leszállítani. Habár név szerint Yoshida nem említette meg az Apple-t, szinte biztosak lehetünk, hogy ők is köztük vannak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Patrik - 2016.05.24. 15:01

    Csak nehogy különbség legyen majd a 2 kamera típus között… Mint a 6S-nél az Samsung/TSMC chip -ekkel kapcsolatban

Szólj hozzá Te is!