Tim Cook valóban felvirágoztatja Indiát

HusztiD 2016.05.20. 17:53 Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 163

tim-cook-india

Az elmúlt napok folyamán már nem egyszer olvashattunk Tim és India kapcsolatáról, hiszen az Apple CEO-ja a hét elején Kínába utazott, ami után rögtön Indiát vette célba. Ekkor még ugyan vajmi keveset tudtunk a dolgokról, azonban az elmúlt napok eseményei alapján igencsak nagy dolgok történtek.

Az egyik fontos állomásai közé tartozott, hogy találkozott Bharti Airtel, a helyi legnagyobb szolgáltató fejesével. Ez többek között azért volt nagy jelentőségű, ugyanis az országban nagyon gyatra az internetkapcsolat és egyelőre kevés olyan hely van, ahol valóban létezik 4G/LTE lefedettség. Elvileg az idei év végére már jelentős változások lesznek, ami által egyre több helyen lesz elérhető a mobilhálózat. Ez pedig kölcsönösen jó lesz az Apple-nek is, hiszen a szolgáltatók kínálatában is kaphatóak iPhone-ok.

A második nagy hír, hogy hamarosan új iOS fejlesztői központot nyitnak Bengaluruban, nagyjából pont olyat, mint amilyenről az év elején beszámoltunk Nápoly kapcsán. A hivatalos információk szerint 2017 elején fog megnyílni, amellyel lehetőséget adnak a helyi fejlesztők előtt, hiszen minden szükséges eszközt és oktatást megadnak számukra, hogy minél jobb alkalmazásokat hozhassanak létre az iOS eszközeinkre.

A 2016 Q2-es pénzügyi konferencián Tim elmondta, hogy India jelenleg ott jár, ahol Kína járt 7-10 évvel ezelőtt. Ezekkel az aprónak tűnő, de valójában nagy lépésekkel pedig India is egyre jobban fog fejlődni, ami az Apple reményei szerint jövedelmező lesz. Jelenleg csupán 3 százalékos piaci megoszlással bírnak az almások az országban, így nem csoda, ha Tim és csapata minél inkább megpróbálja kiaknázni az ázsiai országot.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!