Május végén Kína vezetőivel találkozik Tim Cook

HusztiD 2016.05.09. 13:54 Apple, Tim Cook 0 db 120

tim-cook-fbi

A Reuters beszámolója szerint az Apple CEO-ja, Tim Cook május végén Kínába utazik annak érdekében, hogy pontot tegyenek bizonyos ügyekre. Ugyebár még előző hónap végén beszámoltunk, hogy Kína beintett az almásoknak, hiszen egyik percről a másikra beszüntették az iTunes Movies és iBooks Store-t. Nem kis érvágás ez a vállalatnak, hiszen pont ebből az országból származik a legtöbb bevétel a digitális javakat illetően.

A hírek szerint Tim kínai utazása során több kormányzati taggal és vezetőkkel találkozik, hogy többek között a már említett dologra megoldást találjanak. A Reuters továbbá megjegyezte, hogy az ázsiai országnak egyáltalán nem tetszett, amit az Apple művelt az FBI-jal, ugyanakkor Carl Icahn kijelentése sem nyerte el a tetszésüket. Pedig ezek ellenére az Apple az utóbbi időben nagyon jó kapcsolatot ápolt az ázsiai országgal, ahol egyre jobban kezdett pörögni az iPhone és App Store biznisz.

Cook az utóbbi évek folyamán nagyon sokat utazott Kínába, ugyanakkor a helyi gyárakkal is nagyon jó kapcsolatot ápolnak, akik a termékeik legyártásában segédkeznek. Reméljük, hogy sikerül mihamarabb pontot tenniük az ügy végére.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!