Vajon mi lesz a MacBook Air sorsa?

HusztiD 2016.02.15. 18:05 Apple, Kiemelt hírek, Mac Vajon mi lesz a MacBook Air sorsa? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva 815

main1

A tavalyi év folyamán az Apple kiadta a MacBook újragondolt változatát, amely hihetetlenül vékony lett. Jogosan jön tehát a kérdés, hogy mit tervez az Apple a jövőben. Nagyobb hangsúlyt fektet a MacBookra és hanyagolja az Air modelleket, esetleg megszünteti azokat? Lehetséges, de nem árt szem előtt tartani a nem olyan régen felmerült pletykát, amely szerint júniusban érkeznek az új Air gépek, amik 13 és 15 colos méretben kerülnek piacra.

Érdemes megnézni, hogy milyenek ezek a gépek. Az utóbbi időben az Apple szinte lehetetlenné tette a bővítés lehetőségét, ugyanis mind az új MacBook, Air és Pro modellekben nem lehet bővíteni az SSD-t és a memóriamodulokat sem. Az idén megjelent új MacBook gépek már legalább 256 GB-os háttértárral vásárolhatjuk meg, míg az Air és Pro laptopoknál belépőnek meghagyták a 128 GB-ot. Jogos a kérdés, hogy miért, hiszen az utóbbi két gép erősebb hardverrel érkezik, amivel az Apple nem az átlagos felhasználásra szánt közönséget célozta meg, hanem azokat, akik kicsivel többet szeretnének kihozni a gépükből.

macbook

Az új MacBookkal az almások egy olyan gépet dobtak piacra, amiben az Intel Core M processzora található, ami által bátran elhanyagolták a ventilátoros hűtést. A gépen összesen egy darab USB C szabványú port található meg, ugyanakkor a billentyűzeten is módosítottak egy kicsit. Az előlapi kamera non-HD felbontású, míg a kijelző már Retina felbontásra képes.

Ezekből látszik, hogy nem professzionális felhasználásra szánta az új gépeket az Apple, azonban ez felvet egy olyan kérdést, hogy mi a helyzet az Air modellekkel? Miért nem lehetett volna inkább azt frissíteni? Vajon mi járhat az Apple vezetői fejében? Miért kapott az új család 256-os SSD-t, holott az erősebb gépeiket még mindig 128-tól kínálják? Vagy a MacBook Air miért nem kapta már meg korábban a Retina kijelzőt és miért pont a gyengébb hardverrel szerelt masina kapta meg?

air

Erős kijelentés lenne azt mondani, hogy az Apple nem tartja meg mind a három vonalat, de egyértelmű, hogy ez így nem lesz teljesen jó.  A jelenlegi felhozatal két dolog miatt zavaros. Az egyik, hogy van egy olyan masina, aminek a specifikációi a MacBook Air alatt vannak, de ugyanakkor egy magasabb felbontásra képes kijelzővel van felszerelve, amit természetesen magasabb áron kínálnak. A másik pedig, hogy az Air nem sokkal vastagabb az új MacBooknál. Sokakat nem zavarna ez a minimális különbség, de az Apple mégis az állandó vékonyításra megy akár a gépek, telefonjaik vagy tabletjeik esetén.

A korábbi pletykára visszatérve így már egészen ésszerű a 13 és 15 colos Air gépek bevezetése. És miért? Mert 11 colnak egyszerűen nincs értelme, főleg úgy, hogy annak a helyét a 12 colos MacBook próbálja átvenni. Lehet többen vannak olyanok, akik pont egy Air modellt szeretnének, de nem elégednek meg a 13 colossal, így a 15-öst választhatják. A hírek szerint egyébként a nyáron bemutatásra kerülő új gépek a jelenleginél vékonyabbak és könnyebbek lesznek, ugyanakkor jelentős hardverfrissítést kapnak.

compare

Bár az sem kizárt, hogy az Apple teljesen eltörli idővel az Air vonalat és meghagyja az ultrakönnyű és ultrahordozható MacBook vonalat, miközben megtartja a Pro modelleket azok számára, akik szintén egy hordozható gépet szeretnének, de olyat, amiben jóval több erő van. Fogalmazhatunk úgy, hogy a MacBook egy pehelysúlyú jelölt, miközben a Pro a nehézsúlyba nevezhető. Az pedig értelemszerű, hogy aki csak netezésre és alap dolgok elvégzésére venne Apple laptopot, az úgyis az előzőt választja, míg aki munkára használná,az az erősebb elemekkel szerelt gépet veszi meg. Szóval ki venné meg a kettő közöttit?! Oké, a jelenlegi árak az Air mellett szólnak, de vélhetően idővel a MacBook széria árai is lejjebb csúszhatnak.

Ezek miatt pedig mi értelme lenne megtartani az Air vonalat? Az évek előrehaladtával tovább csiszolnak a mezei MacBookon, ami egyre közelebb lesz az Air teljesítményéhez, így a vállalat számára fölösleges lesz két szinte ugyanolyan laptopot fenntartania. Főleg úgy, hogy az egyiket jóval olcsóbban lehet majd megvásárolni. Ilyen helyzetben mégis ki venné meg mondjuk a drágább MacBook modelleket, ami ugyanazt tud, mint az Air, csak magasabb áron kínálják? Senki.

usb-c

Lehet pont ez az Apple célja, hogy kiszorítsa az Air masinákat és bevezesse az új MacBook családot, ami lényegében ugyanaz lesz idővel mint az Air, csupán drágábban tudják kínálni. Tény, hogy egyelőre vannak hibái, mint például az egyetlen egy darab USB C port, de ezt akár tovább bővíthetik az almás mérnökök a közeljövő folyamán. A notebook sebessége pedig évről évre gyorsabb lesz, ahogy az Intel is jobb processzorokat gyárt.

Ti mit gondoltok ezzel kapcsolatosan? Szerintetek fölösleges az Applenek három MacBook vonalat fenntartania?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A hozzászólások lezárva!