Jelentős változások az Apple vezetőségében

HusztiD 2015.12.18. 17:58 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 272

apple-watch-event-121

Az Apple bejelentette, hogy jelentős változások történtek a vezetőségben. Jeff Williams vette át Tim Cook korábbi szerepét, Phil Schillert megkapta az App Store irányítását, Johny Srouji bekerült a vezetők közé, míg Tor Myhren lesz a marketing felelőse.

Jeff Williams

Jeff már 1998 óta dolgozik az Apple-nél, akinek a nevéhez az Apple Watch is köthető, hiszen ő felügyelte az óra fejlesztését. Williamst mostantól Tim Cook Tim Cookjának is hívhatjuk, hiszen a vezérigazgató egykori feladatait vette át. Miután Tim lett az Apple CEO-ja, így Williams lépett a helyére még anno 2011-ben. Hivatalosan eddig még nem, de most megkapta a COO kinevezést, amivel lényegében ő lett a vezérigazgató helyettese, az operatív irányító. Ő a CEO jobb keze, őt illeti például a beszállítói lánc figyelmen követése. Továbbá a madarak csicsergése alapján egy szép napon ő lehet Tim  méltó utódja a vezérigazgatói székben.

20150527-code-conference-jeff-williams18

Phil Schiller

Phil eddig a marketingért volt felelős, de mostantól az App Store teljes irányítását is a magáénak tudhatja. Többek között azért érdekes ez a lépés, mivel az App Store eddig Eddy Cue-hoz tartozott, akit most Phil váltott le. Az információk szerint a több fejlesztő elégedetlen volt Eddy munkásságával, hiszen sok időt kellett várni az elfogadásokra, elhanyagolt volt a Mac App Store és az Apple TV Store-ral sem voltak megelégedve. Phil feladatköre mostantól az iPhone, iPad, Mac, Apple Watch és Apple TV-re terjed ki.

Természetesen Eddy Cue továbbra is képben marad, azonban ő az iTunes Store, Apple Music, Apple Pay, Apple Maps, iAd, iCloud és iWork alkalmazásokat és szolgáltatásokat fogja felügyelni.

image

Johny Srouji

Johny nyolc év leforgása alatt a hardver technológiák részlegén jeleskedett. Ez idő alatt pedig egy igen erős és innovatív csapatot hozott össze, akik már az A4-es processzortól kezdve tervezik a chipeket. Többek között az iPad Próban debütált A9X is említésre méltó, hiszen már-már az új laptopok sebességével verseng. A jövőben természetesen nagyobb felelősség lesz rajta a megemelkedett fizetés mellett.

15307-11507-srouji-151217-1-l

Tor Myhren

Tor Myhren a marketingért lesz felelős, aki jövőre csatlakozik az Apple-höz. 18 éven át Hiroki Asai töltötte be ezt a szerepet, azonban nem olyan régen bejelentette visszavonulását, akit most Tor vált le. Az új munkatársnak természetesen a termékek reklámozása és egyéb marketinggel kapcsolatos feladatok ellátásai lesznek a prioritásai.

tor-myhren-grey-hed-2015

Hiroki egyébként jóban volt Steve Jobsszal, akinek eszméjét a mai napig tovább vitte. Távozásával egy korszak zárul, ami kevésbé fog már Steve eszméjéhez fűződni. Ettől függetlenül érdemes lesz nyomon követni Tor munkásságát és kivárni, hogy vajon megfelelően választották-e meg Hiroki utódját.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!