Egyre többen alkalmazzák a 3D Touch technológiát

HusztiD 2015.12.18. 13:59 Egyéb 5 hozzászólás 569

3d-touch-is-coming-to-android-next-image-cultofandroidcomwp-contentuploads201510synaptics-780x488

A szeptember folyamán bemutatott iPhone 6s egyik fő újdonsága a 3D Touch kijelző volt. Sokak számára már csak ezért is megérte váltani, hiszen a nyomásérzékeny kijelző teljesen új dolgokat nyitott meg a felhasználó és az iOS avagy a szoftverek között. Úgy tűnik, hogy ezt már egyre több gyártó megirigyelte, így jövőre érkeznek a nyomásérzékeny kijelzővel szerelt okostelefonok.

A beszámolók alapján 2016-ban 317 százalékosan fog növekedni a nyomásérzékeny kijelzők leszállításának mértéke. Szám szerint 461 millió darab panelt eredményez a következő egy év leforgása alatt. Ez azt jelenti, hogy a jövőre megjelenő telefonok közül már minden negyedik készülék 3D Touch féle technológiával kerül a boltok polcaira. Ennek kapcsán egyébként a héten már kiderült, hogy márciusban a Galaxy S7 egyik újdonsága is ez lesz, miközben már az Apple hasonmás, a Xiaomi hasonló kijelzővel tervezi piacra dobni a jövőre megjelenő Mi 5 telefonját.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple megoldása bejött a konkurens gyártóknak, amit hamarosan lemásolnak. Kérdés már csak az, hogy mennyire lesz sikeres az Androidosok körében, illetve milyen minőségűek lesznek mondjuk az olcsóbb modelleknél.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Pancsu - 2015.12.18. 14:30

    Még hogy nem koppintanak az Apple -tol :)))))))

  2. Lucifer - 2015.12.19. 00:22

    Megmondom őszintén hogy nem nagyon használom olyan mint ha nem is lenne benne nem sok értelme van még legalább is számomra

  3. Fet - 2015.12.19. 23:34

    Én is így vagyok… Tök jó, de érdemben még sosem hasznaltam

  4. iRon242 - 2015.12.20. 09:11

    Én nemrég vettem 128GB-os sima 6-ost 160-ért, mert a 4S után már ez is megváltás volt, és fontosabb nekem a nagy tárhely, mint a 3D Touch, a 4K video, meg az élő fotók 64GB mellett majd másfélszer ennyiért.

  5. Krisztián - 2015.12.21. 12:26

    Én is most vettem telefont, de mivel a 3D touch nem hozott lázba, a 6-os külseje meg eleve nem tetszik, maradt a jó kis 5S. A touch id óta nem mutattak fel olyan újítást, ami megérne egy komolyabb beruházást.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.