Szinte biztosan OLED kijelzőt kap az iPhone 8

HusztiD 2015.12.14. 18:19 iPhone 7 hozzászólás 851

iPhone-trio1

Az utóbbi hetek folyamán már többször hallhattunk az OLED kijelzővel szerelt jövőbeli iPhone-okról, azonban most egy újabb forrás támasztotta ezt alá. A korábbi hírek szerint valamikor 2018 folyamán érkezhetnek meg az OLED panelekkel szerelt iOS eszközök, de a Nikkan legutóbbi értesülései alapján erre akár még hamarabb is sor kerülhet.

A legutóbbi hírek szerint a Japan Display még korai stádiumban van ugyan, de az egyik gyárukat már kezdik átalakítani az OLED panelek gyártására. Ha helytállóak az információk, akkor az Apple hamarosan megkezdi ezen panelek berendelését, amit a következő évben fognak teszt alá vetni. A forrás továbbá megjegyzi, hogy az OLED kijelzők 2018-ra már tömeggyártásban lesznek, s pont ebben az évben bemutatásra kerülő iPhone 8 ezt a panelt fogja megkapni a jelenlegi LCD-k helyett.

screen-shot-2015-11-17-at-5-42-42-pm

Sőt, egy másik forrás úgy véli, hogy az Apple még enné hamarabb lecserélheti a kijelzőit, hiszen már az iPhone 7s-ben fog az OLED debütálni. Természetesen mindkét hírt érdemes erős fenntartásokkal kezelni, hiszen ezek még nagyon kezdetleges pletykák, amikből leghamarabb csak bő másfél év múlva lehet valami.

A legutóbbi forrás és a mostani is a Japan Display-t hozta fel, így nem kizárt, hogy a következő évek folyamán ők kapják meg az almások nagyobb megrendelését, míg az LG Display és a JOLED kicsit háttérbe szorulnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Puhi - 2015.12.14. 18:53

    Meg 2015 van!
    Es ha kovetjuk az elmult evek tendenciajat, hogy osszel jelenik meg, akkor akarhogy is szamolom az meg 3 eve… :)

    • HusztiD - 2015.12.14. 21:29

      Ahogy írtam a harmadik bekezdésben, akár a 7s-ben is debütálhat egy másik pletyka szerint. Oda meg közel van a másfél év (igaz, hogy egy és háromnegyed, de úgyis lesznek előzetes szivárogtatások)

  2. Krisz - 2015.12.14. 19:29

    Minek ez??
    Gagyi samunak is fup szar az oled kijelzoje.
    Hat ha meglepik az rossz huzas szerintem.

  3. Mezo - 2015.12.14. 23:51

    És az iphone 10 mit kap??? Már az iphone 6sest is azzal kellett volna ellátni..

  4. Pal007 - 2015.12.15. 07:47

    @Krisz

    A samsumg amoled kijelzőt használ… Itt meg OLED-ről van szó. :)

  5. Krisz i5 - 2015.12.15. 08:20

    Az aktuális mobil generáció má elérte a csúcsát, engem legalábbis nem tudnak meggyőzni holmi szebb kijelzővel, erősebb procival, élő fotóval meg parasztvakító 12MP-es fozóval. Az utolsó nagy dobásuk a TouchID volt, ezért is veszek egy 5S-t az 5 után. 6S-t akartam venni, de rájöttem, h az elmúlt 2 évben nem volt olyan újításuk, amire szükségem lenne. Ellentétben sokakkal én meg nem villogásból veszek iPhone-t.

  6. Gretsy - 2015.12.16. 10:40

    Krisz, szerintem egy erősebb proci, jobb kamera meg szebb kijelző hármas fontosabb, mint a touch id, ami jópofa de simán nélkülözhető.

Szólj hozzá Te is!