Még az Apple Pencilt is szétkapta az iFixit

HusztiD 2015.11.20. 11:28 Egyéb, iPad, Kiegészítők 0 db 513

lbuxgwkvsdoueyn3

Az iPad Pro megjelenését követően az iFixit csapata a szokásukhoz híven lecsaptak az Apple új termékére. Itt azonban nem álltak meg, hiszen a hozzá opcionálisan megvásárolható Apple Pencilt is szétszedték, hiszen kíváncsiak voltak, hogy mi fán terem az a bizonyos ceruza.

A kiegészítőt nem könnyű megszerelni, hiszen az egyedüli könnyen eltávolítható rész a ceruza hegye. Az összes többi dologhoz fel kell bontani, ami által lehetetlen lesz annak az összeszerelése. A szerelőcsapat beszámolójából megtudhattuk, hogy az Apple Pencilben lévő alaplap az eddigi legkisebb, amivel valaha találkoztak, súlyra is csupán egy grammot nyom.

Mint a végére kiderült, az iFixit egyes osztályzatot adott az Apple Pencil számára, ami a legnehezebb, szinte lehetetlen szerelhetőség kategóriáját képviseli. Sajnos az új kiegészítő nem arra termett, hogy ha meghibásodik, akkor megszereljük. Így ennek kapcsán ha valami baj éri, akkor bizony újat kell venni, hiszen egy akkumulátor csere alkalmával is úgy szét kell bontani a ceruzát, hogy azt utána nem lehet összerakni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!