Törölték a BioShock-ot az App Store-ból

HusztiD 2015.09.24. 14:32 Apple, Egyéb, iOS 4 hozzászólás 650

bioshock-header-02-664x374-640x360

A szebb napokat megélt BioShcok játékot a 2K Games véglegesen eltávolította az App Store-ból. Maga a játék még 2007-ben debütált PC-re, PS 3-ra és Xbox 360-ra, majd tavaly augusztus végén ellátogatott az iOS eszközeinkre az elmúlt évtized egyik legjobb lövöldözős játéka.

Az eset kapcsán többen megpróbálták elérni a 2K Games-t, azonban röviden indokolták a törlés okát, miszerint annyit reagáltak, hogy fejlesztői döntés volt. Arról, hogy erre ténylegesen miért került sor, azt vélhetően már nem tudjuk meg. Nem kizárt, hogy a játék igen magas, 18 eurós ára miatt nem aratott elég nagy sikert. Néha-néha voltak persze leértékelések, de akkor is 10 euró körül kínálták az alkalmazást, amely még úgy sem számított igazán jó akciónak. Akik korábban beruháztak a BioShock iOS-es verziójára, azok könnyes búcsút inthetnek, hiszen többé már nem tölthetik le az App Store-ból. Egyedül az járt szerencsésen, akinek még rajta van a készülékén, illetve sikerült azt az iTunes által lementenie.

Nem egyedi eset a mostani, hiszen másfél hete az EA Games törölte egy rakás játékát az App Store-ból.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Adam - 2015.09.24. 20:35

    Inkabb torlik,minthogy normalis aron legyen fennt? Erdekes logika,de ezekutan nem fogom oket sajnalni,ha vegleg lehuzzak a rolot!

  2. Mate - 2015.09.24. 20:55

    Jó nagy szemétség eg a részükről…

  3. KyserSoze576 - 2015.09.24. 23:05

    Én annó megvettem-egèsz jó àron volt valami akció keretében.
    Kérdésem az lenne, ha nincs fent most egyetlen eszközömön se az app, akkor nem tudom letölteni többet?

  4. Henderson - 2015.09.25. 21:04

    Hát nem! Legfeljebb ha leszeded warezolva.

Szólj hozzá Te is!