Egy AT&T ügyfél idő előtt kapta meg az iPhone 6S-t

HusztiD 2015.09.22. 10:16 Apple, iPhone 3 hozzászólás 2 013

i6S

Az iPhone 6S és 6S Plus modellekre szeptember 12 óta lehet előrendelni, amit a szerencsések a megjelenés napján, pénteken kaphatnak meg. Úgy tűnik, hogy egy San Diegói AT&T ügyfél igazán kivételesnek érezheti magát, hiszen pár órája, a megjelenés előtt három nappal kapta kézhez az új iPhone 6S készülékét, melyről saját Twitter fiókján beszámolt, egyúttal csinált egy gyors tesztet is. Az Apple általában remek munkát végez az amerikai csomagküldő szolgáltatókkal, hogy az előrendelők ne kapják meg idő előtt a csomagjaikat, ám ennek ellenére többen beszámoltak, hogy a rendszer a mai napra mutatja a kiszállítást.

Azon felül, hogy Adrienne egy rakás képet osztott meg a közösségi oldalán, csinált egy Geekbench tesztet, melyből megtudhattuk az új telefon eredményeit. Egymagos teljesítményben 2413 pontot kapott az iPhone 6S, ami azt jelenti, hogy az iPad Mini 3-at, de még az Air 2-t is felülmúlja. Többmagosban 4795 pontot zsebelt be magának, amit ha ismételten viszonyítunk, akkor kiderült, hogy ebben a kategóriában is lenyomta a tavaly ősszel megjelent tableteket. Nem árt megjegyezni, hogy a Geekbench tesztek megerősítették, ami már korábban felmerült: az iPhone 6S-ben ténylegesen 2GB RAM található.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. smschamp - 2015.09.22. 10:46

    A magyar Apple weboldalon található árak (iphone 5s és iphone 6) már a csökkentett árak???
    Mert ha igen, akkor az über kemény.. :(
    Tavaly ilyenkori árnál is magasabban vannak…
    Vagy ezek után csökkentik még?

  2. Robirob - 2015.09.22. 12:02

    Magyaroszágon később csökken és nem annyira mint pl az usában…

  3. Mitulas bati - 2015.09.23. 08:21

    És ne felejtsük el, hogy a dollár 15%-kal erősödött egy év alatt a forinthoz képest.

Szólj hozzá Te is!