Fogyna az Apple Pay lendülete?

Skarp 2015.08.07. 16:32 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 491

Egy frissen közzétett felmérés adatai alapján az Apple Payt kipróbálni és használni hajlandó iPhone tulajonosok száma csökkenni látszik az utóbbi három hónapban és a már korábban elköteleződött vagy alkalmi felhasználók is kevesebbet használják a szolgáltatást, mint eleinte.

applepay1

Az InfoScout felmérése azt mutatja, hogy márciustól júniusig 15,1-ről 13,1 százalékra csökkent a szolgáltatást kipróbálók aránya. A vásárlás után elkapott válaszadók mindössze 23 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy az utolsó tranzakciót Apple Pay-jel hajtotta-e végre – ez korábban 39,3 százalékon állt.

Ahogyan egyre több ember vásárol iPhone 6-ot, a kipróbálások aránya nem emelkedik hasonló ütemben. Ez nem feltétlenül meglepő, hiszen az új modelleket korán megvásárlók jellemzően azok az early adopter vásárlók, akik sokkal nyitottabbak az ilyen dolgokra és az új szolgáltatások kipróbálására, használatára, mint azok, akik később vásárolják meg a készüléket.

Az eredményekbe beleszámíthatnak a kevésbé hozzáértő late adopterek bizonsági aggályai, amit alátámaszt, hogy azok aránya, akik biztonsági okokból vonakodnak használni a szolgáltatást, 15-ről 19 százalékra nőtt. Négy százalék azért nem használja, mert fél, hogy nem fog működni. Némileg több olyan júzer is lett, aki azért nem használja, mert nem tudja, hogy fog működni, itt 3 százalékos növekedéssel 34 lett az eredmény.

Az előző bekezdések némileg lehangolónak tűnő adatai ellenére is a legnépszerűbb érintés nélküli fizetési szolgáltatás maradt az Apple Pay. Ráadásul az NFC terminálok terjedése és az elfogadóhelyek hajlandóságának növekedése miatt további növekedésre lehet számítani és bár a felhasználók száma nem növekedik azonos ütemben az iPhone 6 tulajok számának növekedésével, korai lenne ilyen kis rossz hírek miatt temetni az Apple Payt.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Zoli - 2015.08.08. 01:20

    Angliàban hasznàlom. Jól mûködik, bàr egyelôre nincs minden terminàl felkèszítve rà. Volt olyan hely is, ahol csak az èrintèses fizetès volt jelölve ès mûködött, ès volt olyan, hogy a Subway-ben nem fogadta el, pedig szerzôdött apple pay partner.

  2. strucc007 - 2015.08.10. 07:42

    Érthető, hisz csak 2 országban elérhető, ott sem mindenhol.

    Eleve halott ötlet volt olyannal előállni, ami plusz invesztíciót, szerződött partnereket igényel. Pedig tuti használnám, ha elérhető lenne Európában.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.