A Facebook biztonsági főnöke is kikelt a Flash ellen

Sloan 2015.07.15. 15:26 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 1 db 364

Alex Stamos, a Facebook biztonsági vezetője Steve Jobs-tól idézett: itt az ideje, hogy az Adobe legyűrje a Flash-t. Az alapító még az iPad megjelenése idején rohant ki a platform ellen többek között biztonsági aggályokra hivatkozva.

apple-vs-flash

A Flash-től való függőség lényegesen csökkent az elmúlt 5 évben, azonban a biztonsági problémák továbbra is fennállnak a plug-in esetében. 2010-ben Jobs több, mint 1600 szóban fogalmazta meg, miért ne adjon az Apple Flash támogatást az iOS-hoz. A népszerű közösségi site vezetője most mindössze 140 karakterrel közölte véleményét: “Itt az idő, hogy az Adobe halálra ítélje a Flash-t, és a böngészőknek is még ugyanaznap váltaniuk kell.”

Stamos azt is hozzátette, hogy a Flash eltűnését nagyjából másfél év múlva látja, és mindenképpen szükségesnek tartja a további fejlődéshez.. Az Apple már 2010 óta nem telepít gyárilag Flash-t a Mac-ekre, így a felhasználók maguk választhatnak, hogy akarják-e futtatni a plugint. Biztonsági intézkedés gyanánt a korábbi Flash verziókat azonban letiltották.

Az Apple és a Flash történetében nincs hiány a furcsa fordulatokban, bár ez az Adobe volt felsővezetőjével, Kevin Lynch-el kapcsolatban is épp olyannyira igaz. Lynch ugyanis korábban a Flash pártját fogta az Apple-el szemben, most viszont a watchOS fejlesztési vezetője. A Mozilla is egyetérhet Stamossal, ugyanis alapértelmezetten tiltja a Flash tartalmakat mostantól – legalábbis ideiglenesen.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. TigerCat - 2015.07.16. 05:32

    Nincs vele gondom, ha nagyon kell ott a Chrome…

Szólj hozzá Te is!