Közel egymáshoz a Samsung és az Apple a vásárlói elégedettség terén

Skarp 2015.06.05. 15:09 Apple, iPhone 0 db 658

Márkaszinten holtversenyben halad a két nagy rivális, ha a vásárlóik elégedettségéről van szó. Ha kicsivel is, de a konkrét modelleket rangsoroló listán azonban a dél-koreaiak (egészen pontos a Note-széria tagja) a nyerők.

note-iphone

Összességében az Apple 1 százalékos erősödésével és a Samsung ugyanekkora gyöngülésével holtversenyre jött ki az American Customer Satisfacion Index telekommunikációs és információs beszámolójának eredménye. A harmadik a Motorola lett 79 százalékkal, míg nagy meglepetésre öt százalékos erősödéssel a BlackBerry jött be negyediknek.

Amikor a jelenlegi eszközeikről kérdezték az embereket, a legnagyobb arányban a Galaxy Note 4 tulajai voltak megelégedve, 86 százalékban. Az iPhone 6 a 6 Plus, a Galaxy Note 3 és az S5 holtversenyben második, 82 ponttal. A riport szerzője meg is jegyzi, hogy bár az új iPhone-ok minden létező rekordot megdöntöttek, e téren nem sikerült előnyre szert tenniük a Samsung készülékeivel szemben. Ami érdekes, hogy a további helyezéseket elnézve az iPhone 5 mindkét utódját veri, míg az 80 pontot szerzett, az 5S-sel csak az emberek 78, míg az 5C-vel az emberek 77 százaléka elégedett.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!