A Samsung újra az első, de mivégre?

Skarp 2015.04.30. 15:17 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 1 025

A Samsung is közzétette negyedéves pénzügyi jelentését. Ezek alapján hiába voltak erősek az iPhone eladásai, a koreaiak még mindig több telefont adtak el a március negyedévben, ezzel a legutóbbi után visszaszerezve egyértelmű első helyét etéren.

samsungedge

A Samsung 83,2 millió telefont adott el, ezzel a piac mintegy negyedét, egészen pontosan 24 százalékát megcsípve. Az Apple ezzel szemben 17,7 százalékon áll, 61,2 millió eladott iPhone-nal. Itt nagyjából vége is a jó híreknek a koreaiak számára. A Samsung piaci megoszlása ugyanis a tavaly ilyenkori állapotokhoz képest visszaesés, akkor ugyanis 31 százalékon álltak, míg az Apple akkori 15,3 százalékáról ha nem is jelentősen, de erősödni tudott.

Az ehónap elején indult Galaxy S6 és S6 Edge eladásai valószínűleg az élmezőnyben tartják a céget a júniusi negyedévben is, főleg mivel a legújabb hírek alapján a kereslet jóval nagyobb az új modellekre, mint a készlet és persze történelmileg is a Galaxy S széria a legnépszerűbb Android-os választás.

A Samsung összességében 4,63 milliárd wonos, azaz közel 4,35 milliárd dolláros profitot jelentett, ami 39 százalékos visszaesés tavalyhoz képest. Ennek nagyrésze a mobilos divíziótól jön, akiknek csak a tavaly ilyenkori bevételük harmadát sikerült kitermelniük. Ráadáasul hiába adtak el több mobilt, ha ezek jelentős része low-end és középkategóriás modell, amin jóval kevesebb a profit.

A nagyobb kijelzős iPhone-ok érkezése jócskán betett a cégnek, szerencséjükre a félvezető-biznisz azért még mindig jól megy, köszönhetően többek között az Apple beszállítói megrendeléseinek. A Lenovo-Motorola eközben 5,4 százalékot ért el 18,8 millió eladott készülékkel, míg a Huawei 5 százalékon áll 17,3 millióval. Az Apple-t egyébként szinte az összes elemző az első helyre várja már szeptemberre, de decemberre egészen biztosan.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Sanyi - 2015.04.30. 19:40

    Remèlemis:)

  2. Gy - 2015.04.30. 23:22

    Második mondatnál kikapcsolt a Gretsy Laszlo !

  3. Pepe - 2015.05.03. 07:30

    Az Androidot a Google fejleszti, emiatt (is) felesleges a Samsungot ekézni. Nincs szó egy lényeges elemről a cikkben: a kis tigrisek, mint pl. Xiaomi stb. eszik a Samsung androidos részesedését, nem az Apple veri vagy nem csak amiatt csökkent. Egyébként ha valaki még nem fogott pl. Galaxy S5-öt az ne szólja le, mert egy nagyon jó telefon, kamerája pl. messze sokkal jobb mint az iPhone.

  4. krisztiàn - 2015.05.28. 21:43

    Gyerekek!
    A samsung sose lesz olyab mint az apple!
    Ezt jo lenne màr felfogni mindenkinek!
    Lehet az 8 mag vagy akàr 80 mag …stb
    Ne vegyük egy kalap alà a 2 telefont nem egy kategoria mint ahogy a Bmw ès az audi se!
    Mindenki hajtsa a semmit fikàzzàk az almàt de aki egyszer hasznàl egyet ès meg is tudja venni annak mindjàrt màs lesz a vèlemènye!
    Aztàn lehet össze vissza beszèlni ( okos-komolyak )

Szólj hozzá Te is!