Kuo: Nem valószínű, hogy lesz idén új 4 hüvelykes iPhone

Sloan 2015.04.23. 11:55 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 797

Még mindig erősek a 4 hüvelykes iPhone 5s eladásai – állapította meg Ming-Chi Kuo elemző, aki szerint emiatt nem debütál új készülék ebben a méretben idén. Az Apple Pay támogatással is rendelkező modellt csak 2016-ra várják.

iPhone-6-vs-iPhone-6-Plus

Több oldalhoz is eljutott a befektetőknek szánt szerdai riport másolata, melyből kiderül, hogy a  KGI Securities elemzője szerint az iPhone 5c még idén kifut, így őszre már az iPhone 5s lesz az új “olcsó” Apple telefon. Egy új négy hüvelykes iPhone modell kulcsfontosságú lehet azon felhasználók számára, akik a kisebb modelleket szeretik. – mondta Kuo, aki úgy véli, hogy egy frissített négy hüvelykes telefon kiteljesítené az Apple Pay ökoszisztémáját az NFC alapú, tap-to-pay tranzakciók támogatásának hozzáadásával.

Kuo előrejelzése ellentétes a korábban szárnyra kelt pletykákkal, melyek még az idei évre datálták egy állítólagos “iPhone 6c”  megjelenését. Az is szóba került, hogy az iPhone 5s műanyag hátlapot kapna, hasonlóan ahhoz, ahogy iPhone 5-ből iPhone 5c-t csináltak. Szerinte azonban frissített négy hüvelykes modell bemutatása csak 2016-ra várható.

A kisebb modellek hiánya nem meglepő, hiszen az Apple az új, nagyobb verziók debütálása óta elhanyagolta ezt a méretet. Az iPhone 6  4,7 hüvelykes, míg a hatalmas iPhone 6 Plus 5,5 hüvelykes kijelzővel bír – a nagyobb verziókkal elérték az Apple eddigi legmagasabb iPhone eladási számait. Az  Apple Pay-t továbbra is kizárólag az iPhone 6 és iPhone 6 Plus támogatja, de a tap-to-pay funkció péntektől a régebbi iPhone készülékeken is elérhető lesz – az Apple Watch debütálásának napján. A Watch-ot egy korábbi iPhone modellel párosítva válik elérhetővé a felhasználók számára az Apple Pay.

Az iPhone 5s 2013-ban debütált az első Touch ID ujjlenyomat-olvasóval rendelkező készülékként. Azonban ebből a modellből még hiányzik a 6-osokban már megtalálható, Apple Pay-hez szükséges NFC chip. Kuo eddig rendkívül pontos előrejelzésekkel szolgált az Apple termékeket és szolgáltatásokat illetően. Tavaly például helyesen tippelt az Apple Watch megjelenésével, alkatrészeivel és anyagával kapcsolatban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Pal007 - 2015.04.23. 13:44

    Miért nem gondolkodnak inkább 4.3″ kijelzőben..? De szeretném :)

Szólj hozzá Te is!