Elbúcsúzott az iPhoto és az Aperture – Így migráld képeidet az új appba

Skarp 2015.04.13. 17:52 Apple, OS X 2 hozzászólás 980

photoosx

Most, hogy az Aperture és az iPhoto többet nem elérhető és az iOS Photos appjával sokkal inkább kompatibilis Photos for OS X vette át a helyét, egy sokkal integráltabb ökoszisztéma felé tett újabb lépést az Apple. Míg az iPhoto-hoz képest előrelépés lesz majd az új app és tök jóra is sikeredett, az Aperture-ről érkezők jobban járnak egy komolyabb alkalmazással. Az iPhoto 2002-ben jelent meg az iLife suite részeként, míg az Aperture 2005 óta élt-lélegzett. Egyik sem kapott nagyobb frissítést már nagyjából 2010 óta, bár a hibajavításokat még tavaly októberig kiadta az Apple hozzájuk. Most azonban minden eddiginél égetőbbé vált eddigi Library programunk átköltöztetése a Photos appba.

Az üdvözlőképernyőn bökjünk a kék gombra, itt többféle opciónk van. Az egyik a teljesen új júzereknek való, akik sosem használtak korábban iPhoto-t vagy Aperture-t, nekik kamera vagy memóriakártya csatlakoztatásával importálásra is van lehetőség, sőt közvetlenül az appba is drag’n’dropolhatjuk az állományokat. Lehet az Import menüt használva is képeket tallózni, de az iCloud Photo Library-t is bekapcsolni a beállításokban.

Ha korábban használtad már a leváltott appok egyikét, a kék gombra kattintás után a Photos meg fogja találni azok a libraryjait. Ha ráböktél arra, amelyiket szeretnéd importálni, felajánlja neked egy iCloud Photo Library beállítását. Ezzel az összes eszközön ugyanazt fogod megtalálni és a változtatásaid és albumaid az összes eszközödön megjelennek. Ezek után megkezdődik a régi library felkészítése az átállásra. Amennyiben nem vagy biztos abban, hogy jó ötlet-e felrakni az összes cuccodat az iCloud Photo Library-ba, annak elkészítését későbbre is halaszthatod (az alkalmazás Tulajdonságok menüjéből bármikor kezdeményezheted ezt), sőt tulajdonképpen teljesen opcionális és csak akkor vagy rákényszerítve, ha felhőalapű szinkronizációt szeretnél.

A régi könyvtáraid megmaradnak a Mac-eden, ha mégis úgy döntenél hogy még a gépeden levő iPhoto-t vagy Aperture-t használnád valamire – bár ez az utóbbi esetében jóval valószínűbb, köszönhetően a jóval fejlettebb képkezelésnek és a profi fotósoknak szánt funkciókör miatt. Azt azért nem árt fejben tartani, hogy a régi könyvtárakban eszközölt változtatások nem fognak átszinkronizálódni az új Photos librarydba. A legtöbb fontos adat egyébként a migráció során a régi alkalmazásokból átkerül a Photos appba is. A csillagos értékelések, az Arcok, a mindenféle flagek és színlabelek meglesznek itt is a képekhez rendelt kulcsszavak formájában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Tc - 2015.04.13. 18:50

    Elsőre importált mindent, de sok kép nem kellett, azokat töröltem. Majd ráhúztam még egy csomót, viszont azok közül is töröltem párat. Most minden eszközömön további 280 képet akar letölteni, de azok sehol nem látszanak. Töröltek között sem. Így állandóan frissít, viszont nem történik semmi. Érdekes. Ami megmaradt és valóban fontos, azok rendben vannak. Amúgy effekt nagyon kevés van benne. Milyen app ajánlott iOS-re fotók szerkesztéséhez? Nem bánnám, ha úgy működne, hogy az összes adata a képnek megmaradna. Pl. helyszín adatok, gép, stb.

  2. TigerCat - 2015.04.13. 18:52

    Az még kimaradt, hogy a Fotor-t és a Pixlrt ismerem, nem rosszak, de már elég rég nem néztem új fotós alkalmazást. Lehet fizetős is…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.