Pár új infó az Apple Watch-ról

Skarp 2015.04.10. 18:32 Apple, Apple Watch 12 hozzászólás 1 420

Van pár rövidhír az Apple Watch háza táján, amik külön-külön nem érnének meg egy-egy posztot, viszont összeszedtük őket egy bejegyzésbe, mivel együtt azért fontosak.

watchinfok_kiemelt

1. Tegnap már közzétettük a legfontosabb techoldalak korai tesztjeinek verdiktjeit. A Yahoo! Tech újságírója, David Pogue azonban rámutatott pár olyan érdekességre, amiket az Apple eddig nem erősített meg. Ha ismert Wi-Fi hotspot közelében járunk, az óra képes önmagában is a legalapvetőbb funkciók ellátására még akkor is, ha a telefonunk nincs nálunk, lemerült vagy ki van kapcsolva. Használhatjuk Siri-t, küldhetünk és fogadhatunk üzeneteket, rajzokat vagy szívverést és egyéb ütemeket. Összességében azonban ő is úgy gondolja, hogy bár a Watch fényévekkel jobb, mint az összes többi okosóra, “nincs szükséged rá”.

2. Az iPhonefixednek sikerült rátennie a mancsát egy 38mm-es modell zafírkristály kijelzővédőjére és úgy döntött, alapos stressztesztnek veti alá. Az oldal szerzői kőfalnak dörzsölték, apróval, kulccsal, dörzspapírral és kalapáccsal kínozták, majd fúróval estek neki. Az oldal megerősítette az Apple állításait, egy darab karc nem sok, annyi sem volt a felületen, pedig ők aztán nagyon próbálkoztak. A Watch Sport Ion-X üvegéhez nem sikerült hozzájutniuk, de megjegyzik, hogy az űrhajóknál is használt alumínium-szilikát üveg is kiválóan bírja a kiképzést, így azzal sem lehet majd nagy probléma. A videót itt tudjátok megnézni.

3. A Watch Edition modellt eleinte csak a nagyvárosokban és ott sem minden boltban kaphatják majd meg a vevők. Összesen 53 helyen lesz megvehető, még az USA-ban is csak a partvidék boltjaiban illetve Chicago-ban és Las Vegas-ban lehet majd hozzájutni. Az egyelőre még nem teljes lista:

Egyesült Államok:

  • New York City – Fifth Avenue, SoHo, Upper West Side
  • Boston – Boylston Street
  • Chicago – North Michigan Avenue, Lincoln Park
  • Philadelphia – Walnut Street
  • Washington DC – Georgetown
  • Atlanta – Lenox Square
  • Miami – Lincoln Road
  • Virginia – Tyson’s Corner Center
  • Newark, Delaware – Christiana Mall
  • Bay Area – San Francisco, Stanford
  • Los Angeles – The Grove, Third St. (Santa Monica), South Coast (Costa Mesa)
  • Las Vegas – Fashion Show
  • Houston – Highland Village
  • Dallas – Northpark Center
  • Seattle – Bellevue Square

Egyesült Királyság:

  • London – Covent Garden, Regent Street, Selfridges

Kanada:

  • Toronto – Eaton Centre
  • Montreal – Sainte-Catherine

Ausztrália:

  • Sydney – George Street
  • Brisbane – MacArthur Chambers
  • Melbourne – Southland (Cheltenham)

Franciaország:

  • Párizs – Carrousel du Louvre, Opera, Galeries Lafayette

Németország:

  • Berlin – Kurfürstendamm
  • München – Rosenstrasse

Hong-Kong:

  • Festival Walk
  • International Finance Centre (IFC)
  • Causeway Bay

Japán:

  • Tokió – Iszetan, Ginza, Omoteszando
  • Oszaka – Sinszaibasi

4. Lassan elkészül az Android Wear iOS-es companion appja. A The Verge forrásai alapján hasonló funkciókört tesz lehetővé az Apple Watch-hoz és a Google már nagyon közel jár a projekt végéhez. Az Apple reakciója egyelőre még nem ismert, de mindenképpen érdekes, hogyan fogja lereagálni azt, hogy az Android Wear órák ezentúl közvetlenül versenghetnek majd az ő okosórájukkal. A Pebble és hasonló cégek már jelen vannak az App Store-ban hasonló alkalmazásokkal, szóval jó eséllyel a Google hozzáférését sem blokkolják majd Cupertino-ban. A pontos megjelenési dátumról egyelőre nem esett szó, de a hírek szerint a Google WWDC-jén, az I/O konferencián mutatkozhat be május második felében.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

12 hozzászólás

  1. balint - 2015.04.10. 19:31

    Valaki megtudná mondani, hogy hogyan szerezhetem be minnél előbb az apple watchot Magyarországon????

    • mike3 - 2015.04.11. 18:01

      Szia!

      Dombornyomott bankártya kell és egy amerikában élő ismerős. A bankodnál fel kell vetetni számlázási címnek az ő amerikai címét. Utána store.apple.com/us. Shiping adress az ismerős címe, a billing adress pedig SAME AS SHIPPING. Az Apple automatikusan rápróbál a kártyára egy nulla dolláros tranzakcióval. Ez lehet, hogy gyanús tranzakciónak minősül majd a bankodnál és blokkolják a kártyát “az érdedben”. Szóval kell az sms értesítés a kártyádhoz, hogy lásd ezt. Ha így jársz, felhívod őket és megerősíted a tranzakciót. Ők beállítják, hogy megbízható a kezdeményező fél. Az Apple szerencsére később csinálja a tényleges tranzakciót, szóval van időd ezt elintézni. Ha megvagy, akkor hurrá, már csak meg kell várni az órát. A spanod meg elhozza, elküldi valahogy

  2. Ithuriel - 2015.04.10. 19:43

    Sehogy, mivel az elso koros álamokban 2-3 hónapot kell várni, akkor Magyarországon talan jovore megkapjatod, szerintem inkabb már most kellene elore rendelni a Apple Watch 2 generációt :D

  3. Lacika54 - 2015.04.10. 19:57

    XXL-GSM Bp. Teréz krt. 18.

  4. balint - 2015.04.10. 20:35

    Köszi! És tudsz arról valamit, hogy mikorra tudnák beszerezni, mert az oldalon csak annyit írnak, hogy előrendelhető.?

  5. Lacika - 2015.04.10. 22:10

    Ezek szerint ollaszország pl rómában sem lessz?

  6. jani_ka - 2015.04.11. 09:04

    Bálint gyere el Münchenbe itt van 350 eu-tol 11000 eu az arany,))

  7. balint - 2015.04.11. 09:22

    Jani_ka én kimennék de boltban is lehet kapni? Azt hittem csak online és ugye nincs kint címem

  8. balint - 2015.04.11. 11:02

    Laci még az előző kérdésedre válaszolva még nem lehet tudni olaszországi megjelenésről egyenlőre.

  9. Lacika - 2015.04.11. 11:08

    Nagyon szépen köszönöm a válaszodat bálint!

  10. Gretsy - 2015.04.11. 15:08

    Bálint, az egyelőre és nem egyenlőre. Szép napot!

  11. jani_ka - 2015.04.13. 13:23

    Bálint lehet kapni boltban de kell Müncheni bejelentett lakcím,az aranyt 18 karátost 11000eu meg kell rendelni;))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.