Edition részletek: Különleges ügyfélfogadás és nonstop support a vevőknek

UP 2015.03.30. 16:09 Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 279

Források szerint, miután az Apple felvett egy rakás szakértőt, akik korábban az Yves St. Laurent, a Louis Vuitton vagy a Burberry csapatát erősítették, létrehozott egy sales és marketing-kommandót, ami egy új, különleges vásárlási folyamatot dolgozott ki kizárólag a 18 karátos Apple Watch Edition vásárlói számára.

Apple-Watch-Edition-logo_640x

Amikor egy ügyfél úgy érkezik a boltba, hogy az Edition után érdeklődik, várakozás nélkül a rendelkezésére áll egy személyi segítő, aki gondoskodik az exkluzív, személyre szabott kiszolgálásról az ügyfél érkeztétől a távozásáig, akár egy órán keresztül is. Másik lehetőségként ajánlják majd fel a videó-konferenciát, azok számára, akik inkább otthonról vásárolnának. Ez egy sokkal elegánsabb módja lesz a kiszolgálásnak, mint a sima Watch Sport vagy az acél modell vásárlói kiszolgálása esetében.

A vállalat úgy véli, hogy “a legtöbb Edition vásárló a kollekció belső értékei miatt érdeklődik, melyet az aranyóra kínál az egyedi stílusú választási lehetőségek mellett.” Éppen ezért hozta létre az Apple ezt a különleges vásárlási folyamatot a potenciális Edition-vásárlók számára, “melynek célja, hogy rendkívül személyes, elegáns és céltudatos” legyen. Ez jóval kevesebb időt vesz igénybe, mint egy általános Apple Watch vásárlási procedúra, és végig egy Apple Store alkalmazott segít a vásárlónak, aki speciálisan képzett a high-end ügyfelekkel kapcsolatban.

Hosszabb, személyes találkozókat tervez az Apple az Edition vásárlók számára, és a privát segítők mellett egy elkülönített Apple Watch Edition próbaterületet is létrehoz a boltokban. Vagyis az aranyóráknak külön próbaasztala lesz, elválasztva a sima Apple Watch és Sport változatoktól. A vásárlási folyamat maximum egy órán át tartana, mely 30 perces próbát is tartalmazna a csúcsminőségű okosórákból, de lehetőség nyílik 5-15 perces ismerkedésre a másik két modellel is.

Általánosan egyszerre két óra megtekintésére lesz lehetősége az Edition órák iránt érdeklődőknek a lopások kockázatának csökkentése érdekében, és az alkalmazottnak először meg kell győződnie a megfelelő körülményekről a boltban ahhoz, hogy kihozhasson egy harmadik típusú arany modellt. Ha az ügyfél össze akarja hasonlítani az Edition órát a másik két modellel, a kísérő felkér egy másik alkalmazottat, hogy hozzon egy párat a sportos és a rozsdamentes acél változatokból egy speciális dobozban az általános Apple Watch kiállítófelületről. A kiegészítőket pedig csak azután ajánlják fel, hogy az ügyfél befejezte az órák próbálgatását, de persze még mielőtt bármit is megvásárolt volna.

Különleges próbaterületet és ülőalkalmatosságokat is kialakítanak az Edition órák miatt érkezőknek, egy Edition demo kit-et, melyen az órákat tartják és egy próba-alátétet, melyeket az ékszerüzletekben is alkalmaznak. Miután az ügyfél úgy dönt megveszi az egyik Edition aranyórát, két  választása van, vagy az üzletben ugyanazzal a segítővel intézi a további teendőket, vagy interneten keresztül egy új szolgáltatással, melyet Virtual Personal Setup-nak kereszteltek el.

Virtual Personal Setup szolgáltatással az Apple lehetővé teszi az ügyfélnek, hogy otthonról egy videó-konferencián keresztül egy Apple Store alkalmazott tájékoztassa az Apple Watch részleteiről. Ez a szolgáltatás mind az Edition, mint a rozsdamentes acél Apple Watch-ot vásárlóknak elérhető lesz, de a 18 karátos aranyórát választóknak egy exkluzív Apple Watch Edition telefonvonal is elérhető két éven keresztül (angolul). Az AppleCare+-szal ez három évre bővíthető.

A cég megalakította a Contact Center Edition Team-et is, melyhez saját telefonszámot rendelnek annak érdekében, hogy ütemezzék a megvásárolt készülékek üzembe helyezését, ha a vásárló azt igényli.

Mivel a személyes Apple Watch Edition és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás nem lesz elérhető minden Store-ban, ezért az Edition órák megrendelhetőek online és bármely Apple üzletbe kiszállítják a felpróbáláshoz és a vásárláshoz. Másik megoldás pedig, hogy maga azt üzlet egyeztet időpontot az ügyfél számára egy másik közelben lévő Apple Store-ral, ahol felpróbálhatók az Edition kiadás darabjai.

Csak a legnagyobb piacokon lesz elérhető első körben a legdrágább Apple Watch, de a vállalat beszámolója szerint fokozatosan terjesztik majd ki a többire. A fentebb említett Edition vonal csak angolul lesz elérhető globálisan, viszont a speciális telefonvonalakkal a megjelenést követően minden országban helyi nyelven kaphatunk tájékoztatást.

Ha pedig ez eddig felsorolt előnyök és exkluzív szolgáltatások nem lettek volna elég vonzóak, akkor még azt is hozzátette az almás technológiai vállalat, hogy nem kell sorban állni az Apple Watch Editiont vásárlóknak, ellentétben a másik két típus vevőivel, ráadásul azonnal útbaigazítják a potenciális vásárlókat, amint beléptek a boltba. Emellett egy kiképzett eladó jóval kevesebb Edition óra iránt érdeklődő ügyféllel foglalkozik majd egyszerre, mint a hagyományos eladók az acél és Sport változatokkal kapcsolatban érkező vásárlókkal. Az pedig már korábban kiderült, hogy az Apple Watch 18 karátos Edition változatát csak előzetesen egyeztetett találkozó alkalmával lehet felpróbálni és megvásárolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Monyorka - 2015.03.30. 18:04

    Majd azért kíváncsi leszek, hogy kb 4 év múlva mennyit fog érni egy ilyen Watch 18 karátos Edition…..mert, hogy semmire nem lesz használható az tuti!
    Ja, majd a zaciba átveszik törtaranyként :) ugyanis addigra nem fog futni rajta semmi!
    Míg egy Rolex….na az akkor is óra marad!
    Nem összehasonlítani akarom a kettőt, de aranyból biztos nem venném meg!

  2. chris - 2015.04.01. 08:30

    sokkal tobbe kerul mint amennyi arany van benne az teny! de mi van ha poenbol (szamlamat nem nezik meg!) edition utan erdeklodik egy nagy rakas ember…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.