Mindenki számára elérhető a negyedik iOS 8.3 béta

UP 2015.03.25. 15:21 Apple, iOS 8 hozzászólás 1 412

8pont3beta4

Az Apple elérhetővé tette az iOS 8.3 negyedik béta verzióját a közönség számára, alig két héttel a legelső publikus tesztrelease érkezése után, így ez a második nyilvánosan elérhető ilyen verzió. Az új verzió az Xcode 6.3 bétájával együtt érkezik – a build a 6D554n kódjelet kapta és támogatja a Swift 1.2-t is. A frissítés a harmadik generációs Apple TV-re is kijött. Ahogy arról beszámoltunk már, az iOS 8.3 végleges változatával színesednek majd az emojik, több nyelven beszél majd a Siri, és kihangosított hívást is indíthatunk a személyi asszisztenssel, illetve a hibajavításokra is komoly hangsúly került. Ezek mellett várhatóan a wireless CarPlay is debütálhat majd, bár a negyedik bétában a CarPlay beállításai eltűntek a menüből.

Az új változattal újra eltűnt a “Beta” címke az iCloud Photo Library mellől, vagyis most teljes szolgáltatásként tetszeleg – ez többször változott már a korábbi bétákban. Így lehetséges, hogy újra béta  státuszt kaphat, mielőtt kijönne a végleges rendszer. Átnevezték a “filtered messages” fület is “unknown senders”-re, vagyis az ismeretlen feladóktól érkező iMessage-eket külön címke alatt gyűjti a telefon, míg az SMS-ek ugyanúgy ott lesznek a normális üzeneteink között, barátaink iMessage-eivel és SMS-eivel egyetemben – vélhetőleg a spamszűrési célokból.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Aviv - 2015.03.25. 17:04

    Segítenétek nekem, hogy honnan tudom letölteni a 8.3-at??? Látom mindenhol hogy bárki számára elérhető! De nem sikerül! Köszönöm előre is a választ!!

    • Skarp - 2015.03.25. 18:44

      bárki számára, aki regisztrált a nyílt bétaprogramba.

  2. Csocsó - 2015.03.25. 18:50

    Hol tudok regisztrálni ? Szeretném én is frissíteni előre is köszönöm

  3. 420 - 2015.03.25. 19:07

    Valaki linket tud dobni? En se talalom. Regisztraltam a beta programra, de az appleseed.apple.com oldalon csak a tosemite betara lehet jelentkezni.

  4. Peti - 2015.03.26. 06:47

    A siri milyen új nyelveket fog támogatni?

    • Skarp - 2015.03.26. 08:42

      indiai angol, orosz, dán, holland, portugál, svéd, thai, török.

  5. Szegedi Joci - 2015.03.26. 11:26

    Szóval Magyar Nyelvre még Várnunk kell pár évet

  6. Peti - 2015.03.26. 17:41

    Ezzel csak az a baj, hogy itt keleten jó drágáért kapjuk a telot, számunkra használhatatlan funkciókkal.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.