A vártnál jobb lehet a Watch akkuideje

Sloan 2015.03.09. 11:50 Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 1 db 330

magsafe_watchA korábbi előrejelzéseknél is jobb lesz a az Apple Watch akkuideje – miközben az eszköz alapvetően megváltoztatja majd a felhasználók és az iPhone viszonyát. Több olyan emberre is hivatkozva, akik “hosszabb időt” töltöttek a termékkel, a techsajtó jelentése szerint az Apple azon dolgozott, hogy egy átlagos nap során viselve, a Watch kb. 25%-os töltöttségen maradjon estére.  Ez azt jelentené, hogy az óra egész napos használatához, mindössze az éjszakai feltöltés elegendő lenne.

A forrás szerint, a teljes feltöltéshez csupán két órára lesz szükség. Az Apple többször is kijelentette, hogy az órát egész napos használatra tervezik, de a januári pletykák szerint a cég nagyon is küzd ennek megvalósításával. Megoldásként végül beépítése került az ún. Power Reserve funkció, amely az eszköz merülése során kiiktatja az összes nem létfontosságú funkciót, tovább növelve így az élettartamot. A TechCrunch forrásai azt is közölték, hogy az értesítések eléréséhez az órának zárolt állapotban illetve a csuklóra szíjazva kell lennie, ezzel is tovább csökkentve az energiafogyasztást. Az értesítések automatikusan kikapcsolnak majd, amint 10% alá esik az energiatartalom.

A tesztelők emellett azt is megjegyezték, hogy a Watch érintőképernyője éles, érzékeny és pontosan kidolgozott, megkönnyítve ezzel az applikációk kis felületen kezelését. Ennek kiegészítéseként, az Apple állítólag finomított a digitális koronán. Ennek lenyomva tartásával indítható a Siri, amely a billentyű hiányában abszolút szükségszerű. Állítólag a Watch használatával a felhasználók sokkal kevesebbszer nyúlnak majd iPhone-juk után, mivel sok mindent telefonjuk nélkül is elintézhetnek az óra segítségével. Volt, aki napközben szinte nem is használta a telefonját.

Az Apple mai eseménye során felfedi az óra utolsó részleteit is – természetesen mi is élőben tudósítunk. 17:00-kor kapcsolunk Live módba, az érdemi rész pedig hat órakor kezdődik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Patrick - 2015.03.09. 15:41

    Tudtam en h ezt a problémát is megoldják. ;)

Szólj hozzá Te is!