Kiadós szívás az Apple-höz jelentkezni

Skarp 2015.02.26. 18:31 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 761

Aki már keresett munkát jól tudja, hogy mennyire elnyújtott és véget nem érő tud lenni egy-egy ilyen jelentkezési folyamat. Az is közhelyszámba megy, hogy sok fiatal mérnök vagy tervező számára álommunkahely a cupertinoi vállalat. A folyamat az Apple-nél is kiemelkedően hosszú és bonyolult – a potenciális érdeklődők nagy bánatára.

hq_abreu_kiemelt

Bizonyos Luis Abreu, egy fiatal brightoni illetőségű UI/UX tervező írt a blogjára a fárasztó interjúfolyamatokról. Mindenképpen érdekes, hiszen némi betekintést nyújt egy kicsit abba, hogyan is gyűjti maga köré a tehetségeket a cég. Ahhoz hogy specialista lehessen valaki nem elég, hogy felhasználó felületeket tervez, de a platform körüli történéseket is nagyon aktívan követnie kell, hogy megérthesse az új eszközök lehetőségeit és az általuk okozott bonyodalmakat. Abreu 17 órányi videót nézett végig a tavalyi WWDC-ről és részletes jegyzeteket készített az összes egyórás előadásról.

Ezeket blogján összegyűjtötte két hét munkájával, ami elkezdett terjedni a fejlesztői közösségben és bár saját számításai szerint napidíjával számolva közel 4000 fontnyi munkát végzett ennek érdekében – a befektetés kifizetődőnek tűnt. A blogra Cupertinoban is felfigyeltek és Abreu emailt kapott az egyik Apple-fejvadásztól. Arra voltak kiváncsiak, hogy a fiatal szakember nem érdeklődne-e véletlenül karrierlehetőségek iránt az Apple-nél. Ő persze azonnal igent mondott.

Abreu hamarosan azon kapta magát, hogy egy rostaként szolgáló telefonhívás kellős közepén válaszolgat a rátermettségét és eddigi karrierjét szondázó fejvadásznak. Hasonló hívás érkezett később egy már a cégnél dolgozó alkalmazottól, végül egy újabbtól – ez utóbbi már a leendő csapatvezetője volt. Miután sikeresen abszolválta a három nagyjából félórás hívást, jöttek a FaceTime-interjúk. A szintén 30 perces időtartamú, összesen öt (!) beszélgetés során leendő csapattársakkal beszélgetett arról, hogy miket csinált eddig tervezőként, hogyan írta a cikkeit és az eddigi negatív és pozitív tapasztalatairól általában. E hívások végén 5-5 perceket kapott a saját kérdéseire.

Három héttel később újabb meglepetésként az Apple hirtelen behívta egy személyes interjúra az Apple főhadiszállására, Cupertinoba – még 2015 januárjában. Hozzáférést kapott az Apple belsős utazási rendszerébe, ahol foglalhatott magának repülőjegyet oda-vissza és járt három éjszaka is egy a főhadiszálláshoz közeli hotelben. Az élő interjúk maratoniak voltak, hat óra alatt összesen 12 különböző emberrel beszélgetett. “A hangvétel nagyon hétköznapi volt és mindenki nagyon barátságosan viselkedett velem. Azt sem mondanám, hogy az interjúk nagyon nehezek lettek volna, annak ellenére, hogy kérdések egész sorát zúdították rám – ezek nagy része arra szolgált, hogy megértsék ki is vagyok én alkalmazottként, íróként, fejlesztőként.”

Olyan furcsa kérdéseket is kapott, mint például hogyan fogna neki egy szakácskönyv megírásának és mit kezdene a campus kávézójának hamburger menüjével. “Nem vesztegetjük az időnként a hülyékkel.” – hangzott el egy ponton az egyik Apple dolgozó szájából azokra utalva, akik a korábbi rostákon kiestek. Dolga végeztével Abreu hazatért az Egyesült Királyságba és alig egy héttel később üzenetet kapott az Appletől, amiben tájékoztatták arról, hogy nem jutott tovább.

“A folyamat elképesztően hosszú volt, különösen a végeredmény tükrében. Több, mint egy tucat ember és a drága idejük, illetve összesen 2000 dollár, utazási és szállásköltségek – és négy hónap – ez rengeteg idő és erőforrás. Az interjúk túlságosan is indirekt kérdezősködésre épültek, ami szerintem túl sok helyet hagy a rossz értékítéletnek és a feltételezéseknek.” – foglalta össze véleményét a fiatal fejlesztő.

Még mindig szeretnétek Tim cégénél melózni?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. strucc007 - 2015.02.26. 22:41

    Eddig sem szerettem volna!

  2. Webster - 2015.02.28. 09:01

    Kicsit túlzás azért…..

  3. Zoli - 2015.03.01. 19:15

    Bekèpzelt banda lehetett! Vajon ôk is így kerültek oda, ilyen kiszolgàltatottan, vagy valamilyen cègfelvàsàrlàsnàl kaptak ilyen poziciót! Ahelyett, hogy elmondtàk volna milyen munkàt kell vègezni, ès hogy alkalmasnak talàlja e magàt a jelentkezô.
    A többit a próbaidô, meg a munka utàni sör, kàvè, pogàcsa megoldja.

Szólj hozzá Te is!