Veszélyben az Android jövője?

Skarp 2015.02.13. 18:24 Apple, iOS, Kiemelt hírek 13 hozzászólás 2 213

A rendszer fennállása óta először kevesebb Android-os eszközt adtak el, mint a korábbi időszakban, ami azért meglepő egy olyan termék esetében, amit a gyártók gyakorlatilag ingyen megkapnak, ha képesek pár, a Google által diktált feltételt betartani. Nem lennénk most Mountain View helyében – az iOS rendszer és a iKészülékek az Android pozícióit fenyegetik és a gyártók között is teljes a káosz. Ha ez így folytatódik, a Google, az Android, a fejlesztők és a gyártók komoly bajba kerülhetnek.

androiddanger_kiemeltPersze a visszaeséssel kéz a kézben járó kudarc szó relatív. Míg az Apple 75 millió telefont adott el a karácsonyi szezonban, az Android 206 milliónyit! Az Android továbbra is egy hatalmas entitás, ami azonban fennállása óta először tapasztalhatta meg, hogy milyen is az, ha kevesebb készüléke fogy, mint előtte. Az általános narratíva szerint az iPhone a gazdagok telefonja, a fejlett nyugati országoké, ahol a telefon ára nem egyenlő az átlagos havi keresettel. Az Android a népé: a szegényebbeké, a dolgozó osztályé, az átlagembereké. Éveken át 5 eladott okostelefonból 4 Android volt. Bár az olyan nagyvárosokban, mint London, New York vagy San Francisco úgy tűnhet, hogy mindenkinek Apple készülék van a zsebében/kezében, a kevésbé urbánus vidékeken elvitathatatlan az Android platform fölénye.

A Google az Androiddal nem csak egy telefont küldött a piacra az iPhone ellen, hanem egy ingyenes mobilos platformot, ami mindenféle árkategóriában próbál az iOS-hez hasonló lehetőségeket és funkciókört nyújtani. A legszegényebb területekre szánt Android One-t tavaly mutatták be Indiában és már 100 dollárért elfogadható telefonokat kínál. Míg az Apple rettenetesen örült a 75 milliós eladásnak, a Google 5 milliárd ember kezébe akart telefont adni. Ráadásul a fejlődő országok negyedévente 100 milliós tételben vásárolják a telefonokat és ezek túlnyomó többsége is Android. Eközben az Apple mindenki fejében az 1 százalék telefonjaként élt az Androidos néptelefon mellett.

Az emberek azonban máshogy gondolták. És itt nem arról van szó, hogy az egyik termék jobb a másiknál. Az Android flexibilisebb, többféleképpen használható, viszont jellegéből adódóan kevésbé stabil és kevésbé jól optimalizált, mint az Apple rendszere. Bár nem tökéletes egyik rendszer sem, valami egészen megdöbbentő történt karácsony körül. Azt már megszoktuk, hogy az Apple iszonyatos mennyiségű iPhone-t ad el ilyenkor, de arra nem nagyon volt példa, hogy ezzel egyidőben komoly piaci részesedést is sikerüljön szerezniük az ellenféltől

A Google-nek a gyártókkal is meggyűlt a baja

Az alapvető logika azt feltételezné, hogy két relatíve hasonló jószág közül a szegényebb ember az olcsóbbat válassza, így az olcsóbb termék gyártójának piaci pozíciói erősödnek. Az iPhone-ok a legdrágábbak a piacon és ennek azt kéne jelentenie, hogy a kevésbé jómódúak az Androidot választják. De a statisztikákból úgy tűnik, hogy a szerényebb fizetéssel élő emberek is inkább gyűjtenek az iPhone-ra, minthogy Android-ot vegyenek. Két dolog van, ami hasonlóra képes sarkallni az embereket: az esküvők és az autók. Ez komoly fejfájást okoz a Google-nek.

És akkor még nem beszéltünk a gyártókról. A Xiaomi ugyan bombatempóban terjeszkedik, de problémás szabadalmai miatt egyelőre csak bizonyos régiókban elérhető. A Samsung gyakorlatilag most roskadt magába, miután az Apple elvette tőle az eddigi sikerpiacát, a phabletek szegmensét. Az LG és a többi kisebb gyártó nem fenyegetheti az Apple pozícióját, míg az Amazon és a Cyanogen közvetlenül a Google Android fölötti uralmát fenyegeti, szeretné lebontani.

Az Android helyzete közel sem irigylésre méltó. Soha nem nézett farkasszemet ennyi külső és belső fenyegetéssel egyszerre fennállása során. Ha a Google rossz döntést hoz az Android stratégiai irányvonalát illetően, fél évtizeden belül komoly slamasztikába kerülhetnek. Persze ismét hangsúlyoznánk, ez itt nem az Android nekrológja, egyszerűen csak egy státuszjelentés. Innen még semmi nincs elveszve, viszont a kialakulni látszó trend mindenképpen aggasztó képet mutat. Az Android léte fontos a harmadik világ polgárainak és azoknak, akik a nyugati létminimum alatt élnek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

13 hozzászólás

  1. Bugatty - 2015.02.13. 21:11

    Egyet értek azzal, hogy inkább gyüjtögetek, minthogy mégegyszer megvegyek egy gagyidroidos rendszerű telefont vagy tabletet, inkább iphone-ipad vagy windowsos tablet-telefon. IOS-Windows mindenek felett :-)

  2. Sanyi - 2015.02.14. 03:17

    Így igaz öt a pont:):)

  3. David - 2015.02.14. 08:50

    Windows nagyon jó telo lenne ha lenne ra app :D

  4. Pingvin - 2015.02.14. 10:24

    Megértem azokat, akik inkább összegyűjtik az Apple-re valót. Mind a két platformban egy közös vonás van. Nem akarnak mindenre mindent legyártani. Egy megtervezett vasra gyártanak egy arra szánt rendszert. A közös pontot úgy lehetne jellemezni az droiddal szemben, hogy működik. Ez viszont sokat megér.

  5. Lokared - 2015.02.14. 10:47

    Mikor még Nokia volt a Nokia, olyanom volt, majd mikor megszűnt kipróbáltam minden telefontípust amivel csak találkoztam. Így esett a választásom az akkor megjelent iPhone4-re. 2x cserélték azonnal kérdés nélkül. Először a kamerával volt valami, másodszor amit kaptam új készüléket nem működött a bluetooth. Az Öcsémnek Samsung-jai voltak, van. Most iPhone-ra gyűjt. Egy év alatt többet volt szervizben mint nála. Harmadát éri mint amikor megvette. Még annyi törlesztőrészlet van neki hátra amennyibe most kerül az a típus ami van neki. A kijelző csere annyiba kerül mint az egész telefon. Lefagy amikor használni szeretné, nem reagál. Kiszámoltattam vele hogy mennyit költött rá, és hogy mennyit volt nála a telefon azért a pénzért. A matematika nem hazudik, most iPhone-ra gyűjt, és nekem is ideje lesz a következő generációra ugrani. Mivel az új IOS rendszer nekem is kezd gondokat okozni (lassan reagál, lemarad egy művelettel), de az idejét az IOS 7 megjelenéséig kiszolgálta a “magas” elvárásaimnak megfelelően.

  6. Tdslkm - 2015.02.14. 11:57

    Így igaz. De akinek nem kell az a sok app, annak jó a Windows. Ha kevés is van rá, azok legalább biztonságosak. Pár év múlva ez a problémája is meg fog oldódni. Na meg az Apple, na ezt nem fogják leszorítani piacvezető beosztásáról. Csak így tovább, Apple, Microsoft!

  7. aggressor - 2015.02.14. 15:54

    ez olyan dolog mikor még pda-k voltak. nekem főleg olyan kellett amire navigációkat tudok tenni. néztem akkor az iphone-t is nem volt rá , legalábis normális megvettem Win. op.rendszeres pda-t. rá fél évre már több navigáció volt iphone-ra mint a pda-ra amit vettem. majd lehet ilyen hirtelen tör majd be megint valami. Nokiát sem gondoltuk, hogy oda jut ahova jutott.

  8. aggressor - 2015.02.14. 16:02

    és még.a Nokiát a saját fegyverével vágta fejbe az Apple. mert a Nokia jólkezelhető, megbíthatóról telefonokról váltott a túlbonyolításra. Apple meg csinált egy egy jólkezelhetőt és megbízhatót. megbízhatóság ezekszerint többet ér mint a sok baromságot adó funkció.

  9. Tibi - 2015.02.15. 08:50

    Csak az:

  10. Zsu - 2015.02.15. 10:16

    Felsovezetoi konferencian senkinel nem latok mar iphone-t! szerintem ez a gazdagok telefonja duma mar nem allja meg a helyet. htc one m8 viszont nagyon soknak van. En szeretem az iphone-omat, de teny, hogy a komolyabb dolgokat az androidoson intezem, mert az kepes ra. Az iphone a metron utazo tinik es a penzzel felvagni szereto ostoba reteg telefonja lett. Lassan ciki.

  11. tutajOSX - 2015.02.15. 15:22

    Zsu!
    Felsővezetői konferencián azért látsz droidot, mert 20 droidra kedvezményt kap a szarrágó fönököd, 20 iPhone-ra meg nem.
    Mi a ciki?
    Az, mikor a htc m8-at a metrón újra kell indítani 11. órakor, mert reggel óta kicsit megfagyott.
    Ez a ciki, nem az iPhone.

  12. Chris - 2015.02.15. 15:35

    Én egy iPhone 5S-t és egy Nokia Lumia 1020-at használok párhuzamosan. Abszolút elégedett vagyok mind a kettővel. WP-n az alkalmazások hiányát sem érzékeltem még. Tény, hogy nagyságrendekkel kevesebb van rá mint mondjuk IOS-re és Androidra, de ami eddig kellett, minden megvolt. A különbség csupán annyi, hogy nincs mindenből 100 gagyi, csak mondjuk 1-2 de cserébe normális minőségű app. Viszont tökéletesen stabilak, nem akadnak, nem lassulnak, nem fagynak. Nincsenek teljesítménybeli problémák az alkalmazásoknál sem. Barátnőm Androidot használ. Nem egy túl aktív user, mégis megfekszik az Xperia SP gyakorlatilag nap mint nap. Hívják, de kifagy, nem lehet felvenni. Képernyő feloldásnál gyakorta behal és még sorolhatnám… Ezek olyan hibák, amik nem hogy zavaróak, de egyenesen idegörőek és használhatatlanná teszik a Droidot.

  13. Isti - 2015.02.15. 15:58

    De a droid képes rá” :) ez mekkora szarkazmus egy ilyen oldalon! Zsu! Veheted úgy hogy te is abba a rétegbe tartozol mert almás telefonod van! Elbírom képzelni milyen komolyabb dolgokat intézel egy androidos telefonon… No comment…

Szólj hozzá Te is!