Project Phire – a Corning válasza a zafírüvegre

HusztiD 2015.02.10. 10:05 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 243

iphone-6-sapphire-cover-glass

A tavalyi év folyamán, mielőtt még bejelentették volna az iPhone 6 és 6 Plus modelljeit, akkor röppentek fel a pletykák, amelyek szerint mindkét telefon zafírüveget fog kapni. Ennek kapcsán készült pár videó is, melyben magát a zafírt vizsgálták, ám szeptemberben kiderült, hogy mindez nem lesz igaz. November folyamán pedig azt is megtudhattuk, hogy a hamarosan érkező Gorilla Glass 4 kétszer ellenállóbb lesz, mint a jelenleg piacon lévő elődje.

Ha nem lenne ismerős a Corning gyártó neve, akkor elárulunk annyit, hogy ők felelősek a már említett Gorilla Glass-ért, amely az egyik legnépszerűbb kijelző a piacon. A vállalat a hétvége folyamán ejtett szót az egyelőre csak “Project Phire” néven emlegetett kijelzőről, amely az elmondásuk alapján hasonlóan karcálló a zafírhoz, azonban sokkalta ellenállóbb az ejtésekre. Mint az már kiderült korábban, a zafírral laminált üvegek hihetetlenül karcállóak, de ha leejtik azt, akkor képes darabokra törni. A Corning új fejlesztése elvileg sokkalta erősebb ezen a téren, hiszen jobban állja a sarat, ha ejtésről van szó.

Az információk szerint az idei év folyamán már viszont láthatjuk a Project Phire kijelzőt, azonban hogy mely készülékekben, az nem derült ki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. aggressor - 2015.02.10. 10:49

    hát igen a zafír tulajdonsága, hogy törik ez az évszázad felfedezése, de csak a gyémánt karcolja.

  2. Joci - 2015.02.10. 13:08

    Akkor az a lényeg , hogy bármi mellé berakhatod a táskába, csak ne ejtsd le….. Pedig elferdül, hogy előfordul az is

Szólj hozzá Te is!