Elkezdődött az Apple Watch tréning

HusztiD 2015.02.09. 16:31 Apple, Apple Watch 1 db 400

apple-watch

Közel a megjelenés, így egyre többet és többet hallunk az Apple közelgő okosórájáról. A 2015 Q1-gyes konferencián Tim elmondta, hogy az okosóra megjelenése áprilisra várható, azon belül pontosabb információkat nem árult el a vezérigazgató. Viszont a múlthét folyamán még azt is megtudhattuk, hogy az Apple Store-okba széfek kerülnek az Apple Watch Edition miatt.

Korábbi értesülésekből már hallhattuk, hogy az Apple egy különleges tréningre küldi pár dolgozóját, hiszen az okosóra megjelenése előtt szeretnének minden információt és tapasztalatot megosztani róla, hogy kellő információval szolgálhassanak az eladók a vásárlók felé. A legfrissebb hírek szerint Amerikában és Angliában egyaránt tréningre küldtek az előző hétvégével kezdődően pár Apple Store alkalmazottat az elkövetkezendő néhány hét folyamára, hogy minél több ismeretet szerezhessenek meg róla.

Vélhetően több körben fog megjelenni az Apple Watch, akár csak az iPhone-ok szoktak évről évre. Az első körben biztosan ott lesz Amerika, de vélhetően még Anglia is, ha már ott is tréningre küldik az alkalmazottakat. Ezen felül Kína, illetve egyéb nagyobb Európai országok várhatóak az első körös rajtra. Hogy Magyarországra mikor jön az Apple Watch, arról egyelőre még semmit sem lehet tudni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Applefunn - 2015.02.09. 20:36

    Ez az óra 2016 szeptemberre érik be.

Szólj hozzá Te is!