Így néz ki a szombaton nyílt csungkingi Apple Store

HusztiD 2015.02.02. 14:03 Apple, Egyéb 0 db 310

216049-1280

Az elmúlt héten már beszámoltunk arról, hogy az azt megelőző hétvégén megnyílt Ázsia legnagyobb Apple Store-ja Kínában. Korábban arról is hírt adtunk, hogy a kínai újévig, magyarán február 19-éig további 4 boltot nyit az Apple a ázsiai országban. Ebből a másodikat nyitotta meg Csungkingban előző hét szombaton, amelyről a helyi oldal, a MacX készített néhány képet a megnyitó előtt egy nappal.

A nyitás előtt pár nappal már hallhattunk a mostani Apple Store-ról, hiszen akkor még ki volt festve, kellően felhívva magára a figyelmet. A most megnyílt bolt kísértetiesen hasonlít a New Yorkban található Ötödik sugárúti Apple Store-ra, mely egy hatalmas négyzet alakú üvegépület, amelyben üveglépcsők vezetik le a vásárlókat az üzletbe. Itt is hasonló kialakításúra sikeredett a helyiség, hiszen teljesen üvegből alkották meg a legújabb és Kína talán eddigi legszebb Apple Store-ját. Az elkövetkezendő két hétben még három üzlet megnyitását tervezi a kaliforniai vállalat, 2016 közepére pedig 40 darabra kívánják bővíteni a számot.

216037 216041 216043 216046 216050

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!