Az alma és a harapás

Skarp 2015.01.27. 18:52 Apple, Kiemelt hírek, Mactörtént 6 hozzászólás 4 531

applelogo

Az Apple egyik védjegye utánozhatatlan egyedisége. A márkanevet jelölő logó, a legkorszerűbb dizájn és korszakalkotó ötletek szimbólumává vált az évek során. De vajon honnan ered ez az egyszerű, s mégis annyira különleges jel?

A kezdet – Newton almája

Az első Apple-logót 1976-ban tervezték. A cég harmadik alapító tagja, Ronald Wayne, logóján Sir Isaac Newton-t ábrázolta egy almafa alatt. A képen ez állt: „Newton… Egy elme, mely örökké a gondolatok furcsa tengerén hajózik… Egyedül.” Az Apple nevet egyesek szerint épp ezért, a tudós úttörő elméletének almája ihlette, bár ez is – mint sok egyéb feltételezés – csak találgatásnak bizonyult.

Az újítás formája – a szivárványos logó (1976 – 1998)

Nem sokkal a Newton-logó megalkotása után, Jobs úgy vélte, modernebb logóra lenne szükség, amely letisztult, de ugyanakkor figyelemfelkeltő is. A feladattal Rob Janoff tervezőt bízta meg, s ekkor még egyikük sem sejtethette, hogy nem pusztán egy logót, hanem jelképet kreálnak.  Miért a harapás? – Janoff szerint, ennek egyszerű oka az volt, hogy az almát nehogy összetévesszék a cseresznyével. Szintén a harapás mellett szólt az angol ige „bite” hasonló hangzása az informatikában használt „byte” szóhoz. A szivárvány színei pedig Jobs üzenetét tolmácsolták: „Think different.”

Ezt a logót 22 éven át használták, egészen 1998-ig, majd a nyomtatás magas költségei miatt, ismét változtattak. Urbánus legenda, hogy az alma-jel valójában Alan Turing, brit matematikus iránti tisztelet kifejezése volt. A számítástechnika egyik atyja, kódfejtő és lángész halálát egy ciánnal mérgezett alma okozta, melyet sokak szerint a homoszexualitása miatt meghurcolt tudós, maga mérgezett meg. Steve Jobs, e feltételezésről életrajzában így nyilatkozott: “Bárcsak gondoltam volna erre. De nem.”

 A jelen jövője – a monokróm logó (1998 – napjainkig)

Az új logó alapjául az szolgált, hogy a Mac gépek fémborítást kaptak az addigi műanyag helyett, így a szivárványszínek már nem illettek volna a dizájnhoz. A monokróm csoda pedig azóta is tartja magát. Steve Jobs elmondása szerint, alapvetően valami szokatlant és meghökkentőt keresett: szofisztikált üzenet egy egyszerű almába rejtve. Egyedi elképzeléseivel, sok évvel megelőzte saját korát, s ahogy az Apple a minőség, egyediség és esztétikum jelképe lett, Steve Jobs egy generáció ikonjává vált. Életfilozófiáját nem csak megfogalmazta, hanem meg is élte; elképzelése által, melyet egy gyümölcsről nevezett el: „Azok az emberek, akik elég őrültek ahhoz, hogy azt gondolják, meg tudják változtatni a világot, azok, akik valóban megteszik.”

 Mező Dóra

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Mr. Furko - 2015.01.28. 00:41

    Vegre egy erdekes cikk. Koszi Dori!

  2. ixos - 2015.01.28. 07:46

    Íjjjj Dóri!

    Egy kicsit dolgozz még ezen a cikken!
    1998- napjainkig????
    Akad ott közben vagy 10 év, amikor megszakadt a történet. (lásd csatolt kép… de már az sem aktuális)

  3. Pete - 2015.01.28. 10:17

    Na pont tegnap neztem Alan Turing eleterol szolo filmet( ajanlom mindenkinek) Ott mondjuk azt mondtak a vegen, hogy a homoszexualitasa miatt 1 evig szedett gyogyszert majd ongyilkos lett!a cianos almas reszt kihagytak…ezt csak erdekessegkeppen irom.

  4. Hobby12 - 2015.01.28. 10:45

    Érdekes a cikk, de kihagyott egy epizódot, mely röviden a következő: a Beatles a 60′-as években megalapította az Apple Records céget, melynek a logója szinten egy (zöld) alma volt. Amikor kiderült, hogy a jóval később alapított amerikai Apple cég is ugyanezen a néven fut, sőt a logója is egy alma, per lett belőle, melyet a Bestles jogutódja nyert, és az Apple fizetett, ha jól emlékszem 60 m $-t.

  5. Sztázi - 2015.01.28. 15:59

    @Pete az nem véletlenül a Kódjátszma volt? Nagyon jó film, ajánlom mindenkinek!

  6. Sloan - 2015.08.28. 12:40

    Az érzés, amikor 2634 ember olvasta el az írásod – priceless! :) Köszönöm, hogy ennyien vettétek a fáradtságot! Szép napot mindenkinek! @Sloan

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.