Heteken belül 5 új Apple Store nyílik Kínában

HusztiD 2015.01.19. 16:04 Apple, Egyéb 0 db 109

bx7zwqdcaaak1ta

Korábban már megtudhattuk, hogy nagy dologra készül az Apple, hiszen két éven belül 15-ről 40 darabra kívánják emelni az Apple Store-ok számát Kínában. Nem csoda, hiszen az ázsiai országban egyre felkapottabbak az almás termékek. Érdemes visszaemlékezni az iPhone 6 debütálására, hiszen az Apple az elsők között tervezte Kínában útjának indítani az új telefonjait. Mint tudjuk, ez egy kisebb hiba miatt nem valósult meg, hiszen pár hetet csúszott a megjelenés, de ennek ellenére nagyon jól fogytak az országban az új modellek.

Angela Ahrendts neve már ismerős lehet számotokra, hiszen a tavalyi évben csatlakozott az Apple-höz. Ezúttal pedig a kínai Xinhua-nak nyilatkozott az almás vállalat legújabb terveiről. Az oldalnak elmondta, hogy a kínai új év előtt, amely február 19-én esedékes, még öt új Apple Store-t fognak nyitni az országban. Erre egészen pontosan 5 hete van a vállalatnak, hogy mindezt megvalósítsa. A következő bolt a tervek szerint január 24-én, helyi idő szerint reggel 9 órakor fog megnyitni Hangcsouban, amelynek lakossága 9 millió. A következő boltokat egyelőre homály fedi, de Angela elmondta, hogy az öt üzlet közül négy darab teljesen idegen városban fog megnyílni, ahol még egyáltalán nincs Apple Store.

Nagyon terjeszkedik az Apple, de nem csoda, hiszen elég nagy piac Kína, amelyet minél jobban próbálnak kiaknázni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!