A bíróság elkaszálta az egyik Macbook-pert

Skarp 2015.01.11. 17:54 Apple, Kiemelt hírek, Mac 9 hozzászólás 705

macbook_alaplapper_kiemelt

William Alsup kerületi bíró nem engedte útjára azt a pert, ami azzal vádolta az Apple-t, hogy tudatosan adott el felhasználóinak hibás alaplapokkal szerelt MacBook-okat. Alsup bíró a döntést azzal indokolta, hogy a sértettek nem tudták bizonyítani a szándékosságot, hiszen két évig hibátanul tudták használni azokat.

Így fogalmazott:

A sértettek nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani az állítást, miszerint az Apple alaplapjai alkalmatlanok voltak a szokványos felhasználásra vagy hogy nem feleltek meg a minimális minőségi elvárásoknak. Mindkét felperes képes volt teljes értékűen használni számítógépét másfél-két évig.

A két felperes, Benedict Verceles és Uriel Marcus azt állította, hogy az Apple szándékosan vezette félre vevőit azzal, hogy azt állította, hogy a Macbook-termékcsalád az elérhető legmodernebb és legfejlettebb a piacon – írja a Reuters. Azt is állítják, hogy 2010-ben gyártott laptopjaik két éven belül elromlottak a hibás alaplapnak köszönhetően és hogy a problémáról Tim Cook is tudott 2011 óta, mégsem tettek semmit az ügyben.

Ahogyan arról már beszámoltunk, egy második, ettől független per is folyamatban van jelenleg, ami a 2011-es MacBook Pro modelleket érinti – ezeket hibás grafikus kártyákkal szállították. Ez továbbra is tart és nem rég írtunk arról, hogy a per hatáskörét kiterjeszthetik a kanadai felhasználókra is. A cikk tárgyát képező perben január 22-ig lebbezhetnek fel a sértettek abban a reményben, hogy Alsup bíró meggondolja magát.

Egy dolog biztos: egy Macnek több, mint két évet kéne bírnia, de ha a sértettek nem tudták bizonyítani hogy az Apple tudatosan károsította meg őket, akkor teljesen jogos volt a berekesztés.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Pepe - 2015.01.11. 18:35

    Szerintem inkább “fellebbezhetnek”, úgy helyesebb.
    Másodszor: ennél sokkal jobban kéne bírni ezeknek a gépeknek, ennyi pénzért. Ma egy MacBook pro 800 ezer Ft-ba is kerülhet 1 év garanciával.
    A Dell-nek ehhez hasonló hardverelemekből (ugyanaz a proci, ram, stb. ) összerakott gépei 3 vagy 4 év, következő munkanapi garanciával megkaphatóak 350-400 ezer Ft körül. Na most akkor ezek az Apple gépek nem egyszerűen csak túlárazott termékek?
    Gavallérosabb lett volna állni a javítást mint perlekedni. Ez a hibás videokártyás gépekre különösen vonatkozik.

  2. AAPL - 2015.01.11. 21:07

    Nem kell rögtön a 800 ezer forintos géppel kezdeni az összehasonlítást mert vegyük példának a 13″ modellt ami ca. nettó 460, ami a 300-400hoz mar igen közel van es ezért a pénzért egy unibody hazát es nem egy műanyagot kapsz, egy stabil rendszert es kompatibilitast az Apple eszközeidhez, mert valljuk be a Macintosh vásárlók többsége több Apple eszközzel rendelkezik. Nyilván van differencia más gyártók készülékei közt árban, de ezt mar megszoktuk, aki pedig sokallja annak nem tartanak pisztolyt a fejéhez, hogy megvegye. 8-9 órás üzemidővel rendelkező 15″ laptopot szerettem volna es el lett mondva hogy ne álmodják, ezt csak a 13″-as vagy annál kisebb kijelzőjűek bírják. Ehhez képest ezt a szintet simán hozza a 13″ rMBP, nem beszélve a MacBook Air-ről a maga 12 órás üzem idejével, ami hamarosan megütheti akár a 20 órát is.
    És mellesleg ha jol tudom nagyon is ki lettek cserélve az érintett gépek es hivatalos visszahívásra is sor került, úgy mint egy bizonyos akkumulátor problémás 5s szériánál is.

  3. AAPL - 2015.01.11. 21:09

    *15″ rMBP

  4. Pool - 2015.01.11. 23:52

    Hát ha kilett csrélve akkor ok. De ha nem akkor vérciki az apple részéről. És ezek a hibák hogy illenek az apple filozófiába? Azért ez gáz! Marha nagy gáz.

  5. Stewie - 2015.01.12. 04:24

    Mindenki hibazik.. Nem ertem miert vagytok ugy oda, hogy tonkrement valami apple termek es mar az apokalipszist varjatok…-.- ami elromolhat az el is fog…

  6. David - 2015.01.12. 07:02

    Itt nem mindig az Apple a hibás pl nekem a Mac 13 Airt osztrakba kellet beadnom 2 hét után szervizbe mert a kijelző alatt egy csavar kitolta az alumíniumot és azt a választ kaptam nálunk hogy 120e ért szívesen megcsinálják osztrákok azonnal kicserélték

  7. jani_ka - 2015.01.12. 12:08

    Nekem Alienware i7 prozessorral
    600 ezer felett az ára nagyon szépen müködik több mint két éves semmire nem cserélném le még az 5K imac re sem :))

  8. Joci - 2015.01.12. 22:27

    Ha ma 2évig működik valami műszaki cuccod, akkor örülni kéne nem perelni….
    Honnan tudták, higy hibás volt az alaplap?? Jósok voltak ezek a vevők??? Amúgy tzdjuk ami elromlik az el……

  9. Pepe - 2015.01.14. 09:18

    Azért hasonlítom ezt a kettőt egymáshoz mert mindegyik a maga oldalán csúcskategóriában van. Ugyanolyan gyors, ugyanaz a cpu, stb. Na igen a Dell bővíthető később is rammal, és 3x annyi garancia van rá. Azért ezen már gondolkodóba lehet esni, hogy ilyen árszabás mellett nem fért több garancia az Apple árába, vagy hogy szériahibás notebookokat miért nem cserélnek a jó hírnevük megőrzése érdekéken. Bárki más csinálná ezt (mondjuk a Samsung, aki szintén 2 év garanciát ad mindenre), rá lenne sütve hogy szarrágó stb. Az Apple 1 év garanciával horror áron, egyáltalán nem egy lehengerlő ajánlat, ehhez nagyon kell hinni benne. Nagyon sajnáltam azt az ismerősöm akinek harmadszor is bedöglött az alaplap a MacBook-jában, már több pénzt nem akart bukni rajta, megvált tőle, de az Apple függőségét gyógyította az eset. Plusz pl. iPhone 4 nagyon hamar tönkre tud menni nedvességtől, párától, sosem lehet kiszárítani, stb. A stílusos burkolat alatt ez is csak egy halom chip meg nyák. Nem kell fetisizálni. Ha bizonytalan vagy kérdezz egy szervizest. Várom a megfizethetőbb árú, sokkal tartósabb Apple termékeket. Szoftveres oldalon is sok a baki. Szóval tényleg, ennyiért már tényleg legyenek hibátlan termékek. És az ökoszisztéma is akadozásmentes legyen. (Van ez az új ficsör hogy ha zsebemben a mobil, bejön a monitoron hogy ki keres, na ez sem mindig perfekt pl. Arról nem szólva hogy felveszed a telefont és még csörög a füleden, ez egy vicc, az Androidot szétfikáznák érte.) Tim bácsi, légyszi, én csak jót szeretnék…

Szólj hozzá Te is!