Január 27-én lesz megtartva a 2015 Q1 konferencia

HusztiD 2015.01.06. 10:37 Apple, Egyéb 1 db 252

screen-shot-2015-01-05-at-6-03-07-pm

Magyar idő szerint ma hajnalban jelentette be az Apple, hogy a 2015 első pénzügyi negyedéves jelentéséről január 27-én, kedden tart konferenciát. A pénzügyi negyedéveket kicsit máshogy vizsgáljuk, mint a sima negyedéveket, hiszen még 2015 első negyedévéből csupán pár nap telt el. Pénzügyi szempontból a Q1 az előző év októbertől decemberig terjedő időszakot foglalja magában.

Mire számíthatunk? Folyamatosan jönnek majd addig a különféle becslések az elemzőktől, majd ezekből kapunk egy átlagos tippelést, mind az eladásokra és a profitra nézve. Egyelőre konkrétat nem tudni, de azt már szinte biztosra vehetjük, hogy ismételten rekordeladásokat döntött meg az Apple az iPhone téren, ugyanis a szeptember második felében megjelent 6 és 6 Plus nagy érdeklődést keltett a vásárlók körében. Egy évvel ezelőtt 57,6 milliárd dollár volt a cég bevétele, 39 millió iPhone, 12,3 millió iPad és 5,5 millió Mac talált gazdára. Kíváncsian várjuk, hogy ezúttal hogy teljesített az Apple.

Ha az iPhone eladásokat nézzük, akkor ti mit tippelnétek? Vajon mennyivel döntik meg a korábbi eladásaikat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. jani_ka - 2015.01.06. 12:42

    Ha iPhone mini is lenne jobbak lennének
    a mutatók

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.