20 milliót adományozott az Apple a (RED) számára

HusztiD 2014.12.18. 12:13 Apple, Egyéb, Tim Cook 2 hozzászólás 216

cook

Mint az szinte minden nagyvállalatnál megszokottá vált, az almások vezérigazgatója is emailt küldött a vállalat dolgozói számára, melyben beszámolt az idei évről, említést tett a jövőről és megköszönte a fejlesztésekbe fektetett kemény munkát. A nyilvánosságra hozott levélből olyan dolgok is kiderültek, hogy 2014-ben mennyit adományozott az Apple a (PRODUCT)RED számára.

A mailben Tim kiemelte az idén 30 évessé váló Mac-et, említést tett az iPhone, iPad és Mac-ekről is, amelyek mellett megemlítette az iOS és OS X új jövevényeit is. Kifejtette, hogy nagyon örül az Apple Watch leleplezésének, továbbá nagyon várja már a jövő évet, amikor piacra dobják azt. Ezek mellett kiderült, hogy számára ez az eddigi legjobb termékfelhozatal, amivel az Apple az utóbbi években előállt. Eddig talán nincsenek olyan dolgok, amiket mi sem tudtunk volna, azonban Tim leveléből egy további érdekesség is kiderült. Idén 20 millió dollárral járultak hozzá az AIDS elleni küzdelmekhez. Ha ezt az összeget hozzáadjuk az összes többihez, akkor 100 millió dollárnál is többet adományoztak a Bono által megalkotott RED számára, így az Apple az egyik fő támogatója az elképzelésnek.

Ezen felül Tim mindenkinek megköszönte a munkáját, hiszen egy eléggé kemény, ám ugyanakkor izgalmas éven vannak túl. Reméljük, hogy jövőre is sok érdekességet tartogatnak számunkra az Apple vezetői.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Lalo - 2014.12.18. 19:10

    En is hozzajarultam egy iPod touch ( red ) vásárlásával :)

  2. Boxolò - 2014.12.18. 23:09

    Srácok! Most ment a BBC-n egy sokkolò interjù az Apple-röl. Erröl írjatok cikket lègyszives.
    BBC IPlayer: Apple’s Broken Promises
    http://www.bbc.co.uk/programmes/b04vs348

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.