Újabb tucat bank csatlakozott az Apple Pay-hez

HusztiD 2014.12.16. 16:39 Apple, iPhone 3 hozzászólás 403

Mióta útjának indult októberben az Apple Pay, azóta folyamatosan számolunk be róla, hiszen mindig van egy-két érdekesség ezt érintően. Az első 72 óra után kiderült, hogy egymilliónál több ember aktiválta a szolgáltatást, majd hetekkel később azt is megtudhattuk, hogy sikeres volt az első pár hét, hiszen sokan használták azt kisebb vásárlásokra. Ezeket követően folyamatosan számoltunk be kisebb hírekről, illetve arról, hogy kik csatlakoztak az Apple kezdeményezéséhez.

Ezúttal egy újabb jó hír jön, hiszen az információk szerint az elmúlt néhány hét folyamán az almások egy újabb rakás bank tetszését nyerték el. Nem csoda, hiszen az első hetek népszerűségén felbuzdulva egyre több és több pénzintézet csatlakozott az Apple-höz. Ezúttal a következő bankok támogatják az Apple Pay-t: Associated Bank, BB&T, Black Hills FCU, Commerce Bank, Dupaco Community Credit Union, Idaho Central Credit Union, First Tennessee Bank, TD Bank North America, WesBanco és UW Credit Union.

Az Apple Pay egyelőre Amerika szerte érhető el, ahol több, mint 220 ezer helyen vásárolhatnak általa az emberek. Vélhetően a jövőben terjeszkedni fog az Apple a többi kontinens felé, azonban hogy erre mikor kerül sor, az kérdéses, mint ahogy az is nagy erősen, hogy nálunk bevezetésre kerül-e valaha. Mindenesetre az eddigi információk és statisztikák alapján eléggé nagy bizakodásra ad okot az új szolgáltatás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Dujduj - 2014.12.16. 21:12

    Senkit nem erdekel h amerikai bankok kozul kik tamogatjak az AP-t. 1000 olvasobol jo ha 1 hallotta akar az egyiket is..akkor irjatok majd ha nalunk is mar lesz…

  2. Bukferi - 2014.12.16. 23:09

    Mert ugye az USA-ban én például nem olvashatom ezt? Szerintem nem csak én vagyok itt aki olvassa az iHungary-t.

  3. Sanyi - 2014.12.17. 00:28

    Nekem nagyon tecik mert en kulfoldon vagyok es jo hir hogy a TDbankis kapcsolodot

Szólj hozzá Te is!