“Kreatív” névválasztás a Huaweinél

Skarp 2014.12.16. 18:23 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 8 hozzászólás 1 639

honor6plus_kiemelt

Nem fogjátok elhinni milyen nevet kapott a kínai gyártó legújabb okostelefonja. A ma leleplezett készülék a Honor 6 utódja, rendkívül kreatívan a Honor 6 Plus nevet kapta. Lassan az az érzésem, hogy a kínai gyártóknál háziverseny van, hogy ki tud a legpofátlanabb lenni az Apple-lel. Mondjuk legalább annyi volt bennük, hogy a készülék nem az új iPhone modell másolata – legalábbis a kinézetet illetően. Komikus pont egy a becsületről (Honor) elnevezett készülék esetében ilyet látni.

A már-már szokásos módihoz híven ugyanabban a három színárnyalatban kapható mint Apple-ös ellenfele, s a kijelzője is ugyanakkora – 5,5 hüvelykes. A kijelző egyébként 1080p-s LCD, a telefon pedig a Huawei Kirin 925 nyolcmagos chipjét, max 32 gigabájt belső memóriát, NFC-kompatibilitást és 3 gigabájtnyi RAM-ot kapott. A rendszer energiaigényét egy 3600 mAh-s akksi elégíti ki. Amit a telefon húzófeature-ének szántak, az nem más, mint a hátlapon található 8 megapixeles dual-kamera.

Ez várhatóan komoly minőségi javulást fog lehetővé tenni a korábbi generáció kamerájának képéhez képest. A belépőszintű, 16 gigás modell függetlenül 320 dollárba fog fájni, az NFC-s, LTE-s aranyszínű modellért viszont már 400 dollárt akarnak kérni a kínaiak. Bár nyilvánvalóan semmi komoly szavunk nem lehet a névnyúlással kapcsolatban és fölösleges is hisztizni rajta, kétségtelenül kisstílű dolog egy magát komolyan vevő vállalattól ilyesmit csinálni. Már csak SEO szempontból is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Bacsi45 - 2014.12.16. 21:51

    Hát igen…

  2. Patrik1 - 2014.12.17. 06:52

    Szánalmas ez a kinai mentalitas :)

  3. Apples - 2014.12.17. 09:14

    Speciel en örülnek a különböző méretek standard jelölésének. Ugyanígy az autóknál is ha a kombit nem mindenki saját fantázia névvel jelölné csak azert, hogy nehogy mar ugyanaz a jelölés legyen :)

  4. Pisti - 2014.12.17. 18:06

    Apples, végre egy ép kéz láb javaslat Tőled, nem csak az elfogultság.

  5. Pisti - 2014.12.17. 18:07

    Mármint, végre valaki… Bocs félre érthető lehet az előző hsz.

  6. Fehérsólyom - 2014.12.17. 22:22

    Én azt hittem, hogy a “Plus” jelző már jóval régebbi.

  7. Gery - 2014.12.18. 09:30

    Az iPhone is Kínai.

  8. Menti - 2014.12.27. 23:32

    Ti vagytok szánalmasak drágáim, ha ezt tényleg komolyan gondoljátok. Miért levédette a “plus” szót az Apple vagy mi?
    A “szemét” Toshiba árusít “plus” szóval a terméknévben külső merevlemezt.
    A mosógépeknél, hűtőknél használják az energiaosztály jelzésére a “plus” szót.
    Ehhez mit szóltok agyalágyultak?
    Majd elfelejtettem:
    A gyerek matekórán időnként hallja a tanártól nem csak a “minusz”, de a “plusz” szót is.
    Ez nem zavar benneteket?
    Agyhalottak vagytok!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.