Lassan utoléri a Nokiát az Apple

Skarp 2014.12.15. 18:34 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 819

nokialogo_kiemelt

Felmerülhet bennetek a kérdés: EZ MOST KOMOLY? Ez valójában úgy fordulhat elő, hogy nem csak az okostelefonokat, hanem az összes mobiltelefoneladást vesszük alapul. Az iPhone 6 zajos sikere és a Nokia lassú, de biztos hanyatlása lehetővé tette, hogy kizárólag okostelefonokkal is utolérjék a Nokia teljes kapacitását – annyira, hogy a negyedik negyedévben akár át is veheti a globális második helyet az Apple – írja a Gartner legújabb átfogó jelentésében.

A neves piackutató adatai szerint az Apple a harmadik negyedévben mintegy 38,2 millió iPhone-t adott el, míg a Nokia 43,1-et, a piacvezető Samsung pedig 94 milliót, persze mindkét konkurens gyártó esetében ideértve a butafonokat is. Azokat elvéve mindössze a Samsung áll csak az Apple előtt, a Nokia pedig így még az első ötben sincs benne. A Samsung szénája sem áll egyébként valami jól, hiszen pozíciói a butafon-szektorban is megingtak: közel 20 százalékos visszaesés mutatkozott az eladásokban. Az Apple eladási mutatója a tavalyi évhez képest 26 százalékot javult, ami a Nokia 32 százalékos zuhanásával kombinálva volt képes kihozni ezt a sajátságos állapotot.

2014 decemberében komikus ilyen főcímet olvasni, nem? A piaci részesedésük is nőtt tavaly óta, 6,7 százalékról egészen 8,4-re. A Nokia 13,8-ról 9,5-re, míg a Samsung 25,7-ről 20,6-ra esett vissza az azonos időszakban. Csak hogy érezzük ennek súlyát, az iPhone bemutatásának idején a Nokia 46,7 százalékos részesedést tudhatott magáénak, ez pedig alig 7 év alatt 37,2 százaléknyi csökkenés. Nagyot mentek az Apple mellett a kínai kistigrisek is: a Huawei és a TCL 0,6 százalékot erősödött, míg a Huawei 2,7-et. Az Apple phablet megjelenése a Gartner elemzői szerint még inkább megnyomhatják a számokat, így a Nokia szépen lassan összesített statisztikákban is elveszti a második helyet is – annak ellenére is, hogy a harmadik világ nagy része az ő butafonjaikat vásárolja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. blnt - 2015.01.05. 20:04

    Most vettem Nokiát és tökéletesen megvagyok vele elégedve.Nem értem minek kell az almajelre maszturbálni

Szólj hozzá Te is!