India megálljt parancsolt a Xiaomi-nak

Skarp 2014.12.15. 15:19 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 751

xiaomi_india_kiemelt

Váratlan fordulat állt be a Xiaomi harmadik világbeli előretörésében. December 10-i hatállyal az indiai hatóságok betiltották Xiaomi készülékek forgalmazását a szubkontinensen. Az ok? Szabadalmi aggályok. Érdekes a dolog, hiszen számos elemző szerint a Xiaomi azért a harmadik világban nyomul, mert a nyugati piacon megölnék a szabadalmi jogsértésekkel kapcsolatos perek. De azt igazán nem gondoltuk volna, hogy a jelenleg legdinamikusabban, robbanásszerűen fejlődő mobilpiacot jelentő India is bekeményít. És ez jó eséllyel csak a kezdet.

A Xiaomi Technology júliusban kezdte meg a kereskedelmi tevékenységet az országban, minimális marketingje ellenére is a legnagyobb ütemben növekvő okostelefonmárkává vált pillanatok alatt, s még az extra-olcsó Android One készülékek eladásait is veri. A korábbi Google-fejes, jelenleg a kínai cég nemzetközi tevékenységéért felelős Hugo Barra nem is olyan régen még a Reutersnek dicsekedett, hogy milyen elképesztő ütemben nőnek Indiában. A közösség fogadtatása is elképesztően jó volt, legalábbis Barra elmondása szerint.

A felperes meglepő: az Ericsson vélte úgy, hogy megsértették a telekommunikációs szabadalmait. A tiltás legalább február 5-ig hatályban marad, utána a bíróság felülvizsgálja az ügyet. Nehezen hinnénk azonban, hogy ezzel vége a fiatal cég szabadalmi próbatételeinek. A Xiaomihoz közeli források tanúsága szerint a cég vezetése teljességgel tisztában van azzal, hogy mennyire kiszolgáltatottak a szabadalmi pereknek, s cégen belül nyílt titokként kezelik, hogy emiatt Délkelet-Ázsia és India a terjeszkedés fő iránya. Kiadott közleményében a Xiaomi úgy fogalmazott: nem könnyű egy fiatal startupnak szabadalmi portfóliót kiépíteni, de 2016-ra 8000 darab szabadalmat szeretnének már magukénak tudni.

Szabadalmi perek hazai pályán is, kérdéses profitabilitás

Érdekesség, hogy hazai terepen is hasonló problémákkal küszködnek, annak ellenére, hogy a szellemi tulajdon védelme Kínában közmondásosan gyenge. A két legnagyobb telekomm szabadalomhalmozó ráadásul pont a két legnagyobb rivális a Huawei és a ZTE Corp. A tiltás a lehető legrosszabbkor jött a kínai kistigrisnek, hiszen a döbbenetes ütemű növekvés így minden bizonnyal meg fog torpanni. Barra bocsánatkérő üzenetet posztolt a cég holnapjára és Facebookjára, amelyben biztosította az indiai rajongókat, hogy mindent megtesznek a helyzet mielőbbi megoldása érdekében. Az így keletkezett lyukat a kegyetlen piaci öldöklésben biztosan sokan fogják megpróbálni betölteni.

Ja és mintha ez nem lenne elég, érdekes dolgok derültek ki, miután a Xiaomi közzétette bevételi adatait. Még novemberben közölte a Wall Street Journal, hogy belső dokumentumok alapján úgy tudja, 556 milliós profitot könyvelhettek el 2013-ban. Akkor úgy fogalmaztak, az eredmény jól mutatja a startup lehetőségeit – a Xiaomi profitja egy év alatt közel megduplázódott egy olyan piacon, ahol az olcsó telefonok gyártói általában rettenetesen szenvednek a soványka haszonkulcsokkal. A Reuters tegnapi értesülései alapján ez az összeg azonban a hivatalos, publikus adatok alapján pont egy nagyságrenddel kevesebb, “mindössze” 56 millió dollár.

A WSJ hírére persze akkoriban mindenki egyből ráugrott, még a Business Insider is arról cikkezett, hogy a Xiaomi olyan világot teremthet az Apple számára, amiben a kaliforniaiaknak kell alkalmazkodniuk és hogy a Xiaomi profitabilitásának láttán Szöul és Cupertino is el fog majd hűlni. A valóságban azonban a Xiaomi a hatalmas eladott telefonmennyiség ellenére sem kiemelkedően profitábilis, amit jól mutat, hogy az Apple kínai bevételei nagyjából 150-szer akkorák, mint amit a Xiaomi profitként könyvelhetett el 2013-ban, s míg az Apple 33 százalékos haszonkulccsal dolgozik az ázsiai országban, a Xiaomi esetében ez mindössze kettő százalék. Ismét csak ott tartunk, hogy egy cég a piaci részesedés utáni hajszában elfelejti, hogy a profitabilitás sokkal fontosabb. De erről már írtunk.

Ez pedig, együtt a stratégiai fontosságú Indiában megtörő lendülettel komoly fejfájást fog okozni Barráéknak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Vélemény - 2014.12.15. 19:10

    igazi korrekt fa..a gyerekek ezek a xiaumiaus fiúk.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.