Januárban indulhat az Apple Watch sorozatgyártása

HusztiD 2014.12.12. 10:19 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 306

apple-watch

A tajvani United Daily News értesülései alapján hamarosan megindul az Apple Watch tömeggyártása. Korábban hallhattunk már hasonlót, azonban sokáig nem kaptunk hírt a gyártási folyamatok alakulásáról. Ha igazak az ázsiaiak értesülései, akkor a következő év elején már megkezdődnek az Apple okosórájának a tényleges gyártási munkálatai, hiszen a hivatalos információk szerint valamikor tavasszal kerül a boltok polcaira.

Az Apple egyik partnere, a Quantana januárban kezdi meg a sorozatgyártást, a legfrissebb szóbeszédek alapján 3 és 5 millió darabszám között gyárthatják le az órát. Ezen felül az is kiderült a gyárról, hogy az idei év második felében hatalmas létszámbővítést hajtottak végre, hiszen 3 ezerről 10 ezerre növelték a munkaerő létszámát, amely még ennél is tovább bővülhet a közeljövőben. A hírt érdemes erős pletykaként kezelni, hiszen egyelőre semmi sem tudható pontosan.

Az Apple vezetői korábban már elárulták, hogy 2015 első negyedévében kerül piacra az Apple Watch. Ezen felül pontosabb információkat nem tudni róla, de bizonyos források szerint március lehet a tényleges megjelenési időpontja. Az előzetes felmérések alapján egyébként az iPhone tulajok egytizede szerezheti be az Apple új kütyüjét, amely alapján az első 12 hónapban 20 milliónál is több készüléket adhatnak el.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. jani_ka - 2014.12.12. 11:58

    Már alig várom érkezését :))

  2. IPin sí - 2014.12.12. 15:17

    Megoldódott az akku probléma is.
    A koronával fel kell húzni, mint egy analóg órát aztán a rugó mechanikai energiáját átalakítja a kis okos óra elektromos energiává.
    Egy fel húzással 4 napot bír az aksija…

  3. Pool - 2014.12.13. 00:42

    És ez az aku infó honnan? Ha tényleg lessz ilyen megveszem.

  4. Attila - 2014.12.14. 13:34

    Pool.:D

Szólj hozzá Te is!