Divatszakértőket keresnek az Apple Store áruházakba

HusztiD 2014.12.10. 15:11 Apple, Egyéb 0 db 130

img_4253

A szeptemberi iPhone 6 event első fele az új telefonokról, míg a második a régóta pletykált Apple Watch-ról szólt. A közel kétórás bemutató második felében nagyjából megismerhettük az Apple okosóráját, majd hetekkel később több információt is kaptunk a kaliforniai vállalattól. Most viszont azt csicsergik a madarak, hogy az almások divatszakértőket keresnek az Apple Store-okba, hiszen hamarosan érkezik az Apple Watch.

A hírek szerint az Apple Watch miatt van szükség az új munkaerőre, akik mind a divat és a luxus világában tapasztalatot szereztek korábban. Nem is csoda, hiszen az előzetesek alapján három modellt dobnak piacra tavasszal. Ezeket pedig tovább formálhatjuk a saját szájízünk szerint, hiszen kisebb rakás szíj lesz hozzá elérhető a gumistól a láncosig a bőrön át. A korábbi cikkünkből pedig az is kiderült, hogy magát az órát is teljesen testre szabhatjuk, hiszen az olyan információkat mutat nekünk, amilyet mi akarunk az aktuális hőmérséklettől a napfelkeltéig/nyugtáig, vagy a részvényárfolyamokig.

Pontos megjelenésről ezúttal sem volt szó, azonban az előzetes információk szerint valamikor tavasszal érkezhet meg az Apple Watch. Egyes pletykák alapján pont február 14-e előtt, míg más források szerint csupán márciusban jelenhet meg. Hamarosan minden kiderül.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!