Saját előadótermet építenek a Campus 2 mellé

HusztiD 2014.12.05. 13:40 Apple, Egyéb 0 db 272

Már megszokhattuk, hogy bizonyos időszakonként kapunk újabb videókat a Campus 2 munkálataival kapcsolatosan. A legutóbbi drone videót lassan egy hónapja kaptuk meg, amelyből már kivehető, hogy egészen jól haladnak annak a munkálataival. Ezúttal pedig egy teljesen új információ derült ki a BuildZoom értesülései alapján.

A korábbi hírekből nem tudhattuk meg, hogy pontosan milyen helyiségek kapnak majd helyet az épületen belül, illetve közvetlenül mellette. Úgy tűnik, hogy az új főhadiszállás egészen egyedi lesz, hiszen az almások egy saját előadótermet, kiállítótermet is terveztek. A hírek szerint az Apple 161 millió dollárt költ ennek a megépítésére, amely a főhadiszállás mellett lesz megtalálható.

A dolog érdekessége, hogy összesen két részre lesz bontható: lesz egy kör alakú épület, amelyben a kiállítható termékek kaphatnak helyet, ez alatt pedig lesz maga az előadóterem. Az épület egyébként összesen több, mint 11 ezer négyzetméteres lesz, ahová ezer ülőhelyet terveztek. Ha elkészül az Apple új főhadiszállása, akkor várhatóan az új előadótermükben tarthatják meg a különféle bemutatóikat, legyen szó akár iPhone-ról, iPad-ről, bármilyen Mac-ről vagy a operációs rendszerekről, mint az iOS vagy OS X.

A Campus 2 terveit még Steve Jobs adta be 2011 nyarán a városi tanács számára, melyet elfogadtak. Az épület valamikor 2016-ra készül el a tervek szerint és egyszerre 12 ezer ember számára adhat munkát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!